Az észak-olaszok hogyhogy inkább a germán népekre hasonlítanak, mint a mediterrán népekre, dél- és közép-olaszokra vagy az ókori rómaiakra?
Például a németekre, osztrákokra (bár ők is egyfajta németek, csak a kis német egység, nagy német egység történelmi vitája és a porosz kis német egység győzelme, majd a II. világháború lezárása úgy hozta, hogy független országban élnek), kicsit a skandinávokra, de még az oroszokra (bár ők szlávok, nem germánok) jobban hasonlítanak, mint a mediterrán népekre vagy az ókori rómaiakra.
Mind az Itália középső és déli részén, mind amblock a mediterrán térségben élőkre, mind pedig az ókori rómaiakra a sötétbarna vagy fekete haj volt jellemző, kicsit barnásabb, "napcsíptébb", de egyértelműen fehér bőrrel, illetve sötétbarna szemmel. Régebben olvastam, hogy az ókori római hölgyek megbolondultak egy-egy részben germán származású férfiért (a politikát elvetve), mert náluk nagyon ritka volt a szőke haj, a hófehér bőr és a kék vagy zöld színű szem. Náluk ez igazi egzotikumnak számított. De ha ma elmegyünk Görögországba, Közép- vagy Dél-Olaszországba, Egyiptomba, Izraelbe, Marokkóba, Észak-Macedóniába, Törökországba stb., akkor szintén ilyen típusú, mediterrán térségre jellemző kinézetű emberekkel találkozunk.
Észak-olasz lány: [link]
Amblock olasz lány: [link]
Északon sokkal gyakoribb a világosbarna vagy szőke haj, a világosabb bőr és a világosbarna, zöld vagy kék szem.
Mi lehet ennek az oka? Lehet, hogy ők kevésbé a rómaiak, hanem inkább a Nyugatrómai Birodalmat megdöntő germán népek, nemzetiségek leszármazottai, persze nyilván mixelve a rómaiakkal? Vagy miért?
Azért, mert az észak-olasz területet meghódították a longobárdok, vagy más írásmód szerint a lombardok - most is van ilyen tartomány Olaszo-ban, hogy Lombardia.
Ezek észak-germán népek voltak, ennek megfelelő genetikával.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!