Hogy bírjátok ha a munkatársaitok kétszínű, egymást kibeszélő, de szemtől szembe jópofáskodó emberek?
Én irodában dolgozok, a többiek kint terepen. (Mindannyian férfiak.) Eddig is tudtam, hogy nem éppen minta viselkedésűek, de elvoltam, mert nem sokat találkozok velük, illetve napközben telefonon beszélünk. Az utóbbi időben jutott vissza hozzám, hogy a munkával kapcsolatban is mennyit hazudnak nekem. Engem is rendszeresen kibeszélnek, de egymást is fúrják a másik háta mögött. Persze szemtől szembe legjobb barátok.
Nekem már gyomorforgató, hogy kb egy igaz szavuk nincsen. Pedig nem jókedvemben kérdezem, hogy hol tartanak a munkafolyamatokkal.
Volt aki ezért ment el innen, mert nem bírta már őket elviselni.
Nekem se sok kedvem van velük beszélni, de sajnos muszáj.
Ti hogy bírjátok az ilyen embereket, illetve azt hogy kezelitek, hogy tudjátok rendszeresen a szemetekbe hazudnak, de úgy kell tennetek mintha nem tudnátok semmiről?
N
#8: Nem jászberényi cég. :) De remek ha máshol is ilyen emberek dolgoznak...
Onnan tudom, hogy van egyetlen kolléga, akivel megbízunk egymásban. Őt se nagyon kedvelik, mert nem akar állandóan sumákolni, mint a többiek. Aztán ő mondja néha nekem. Pont ma kérdeztem tőle, ő hogy bírja ezt napi szinten.
Még egy normális volt, de ő elment sajnos. Megmondta a főnökségnek, nem bírja ezt a légkört. Teljesen megértem.
Őszintén?
Letojom a munkatársaimat.
Ketté választottam a dolgokat, van a munkahelyem, ahol a munkára koncentrálok, és van a magánéletem, amihez semmi közük.
Hogy miket találnak ki rólam, pont nem érdekel.
Oda dolgozni járok be, nem barátkozni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!