Mit gondoltok arról a hozzáállásról, amikor az ember eléri, hogy mások kötődjenek hozzá, de ő nem kötődik senkihez?

Szívtelen vagy. Ennyi. Ha így áll a helyzet, ahogy leírtad, te szeretni sem tudsz.

Megérné megtanulni, nem lennél kevesebb tőle. Az elutasítást is megtanulhatnád kezelni általa.

Magyarul kihasználsz másokat, empátiád nulla.

A kötődést sokan félreértelmezik, nem megkötés hanem összekötés.

De ha nem tudsz szeretni ezt úgyse érted.

Azt hiszed hogy erős és menő vagy így, valójában egy érzelmi nulla szerencsétlen.

Úgy gondolod hogy nem függsz másoktól, csak nehogy olyan helyzetbe kerülj ahol ezt megmutatják neked hogy mégis.

Elárulom neked, még a levegőtől is függésben vagy.

Nagyon hasonló vagyok: félek, hogy elveszítem a másik személyt, így nem nyitok-, nem ragadok le a másiknál, viszont, ha tudok, akkor segítek feladatokban vagy beszélgetés során, stb. 2* volt élményem, amikor erről a negatív tulajdonságomról visszajelzést kaptam: nem volt jó érzés.

Nálam az ok: kiskoromban sokat költöztünk és sokat voltam kórházban, így a szocializációm gyatra, az introvertáltság pedig No1. szintre fejlődött.

Az, hogy kihasználja egy ilyen meber a másikat, az kérdéses: kihasználja, mert ő maga nincs olyan EQ-állapotba, hogy érezné: ezzel bánt/megsért másokat. Viszont nem is használja ki, mert (én pl.:) ha elmondja a gondját a személy, akkor igyekszek a szokásos "Ja", "Aha", "Nekem meg 2* nagyobb problémám van." hozzáállás helyett megoldást eszközölni rá.

Azt is mondják, hogy felelőtlenek az ilyen meberek. De akkor miért dolgoznak ő meberek közt, pl.: ápolóként vagy szociális területen? Azért, mert ezzel a tulajdonsággal könnyebb átvészelni a sok negatív dolgot, amit lát/érez, és talán hatékkonyabb a feladatra való koncentrálása is.

Igaz: otthon meg egyedül van, de talán így töltődik fel másnapra.