Mit tegyek? A lányom a fizetéséből rengeteg lottót vesz, és azt mondja, ha ez nem lenne, mint reménysugár, a kutyája halála után "végezne is"!

Elvégzett egy szakmát, ő választotta, de nem szereti, soha nem is akar elhelyezkedni benne. Érettségit nem szerzett, a szakma után a kettőből egy évet csinált meg, de ott hagyta, mert eszében sincs egyetemre menni. Semmi nem érdekli, már ami munkához kötődik. Szeret pszichológiáról, gyógynövényekről és sok másról olvasni, de pl.: pszichológusnak, gyógyszerésznek vagy bármi ezekhez kapcsolódó munkakör nem érdekelné. Mivel nincs célja, nincs benne tenni akarás sem, hogy azt csinálja, hiszen nem akarja csinálni! Már három éve dolgozik Mekiben, ez alatt annyi fejlődés történt, hogy az étterem által elvégzett egy barista tanfolyamot. Úgy gondolták, olyan kisugárzása és kedves arca van, nagy türelme is, nem viselkedne illetlenül a vendéggel, illetve a kávézósok jónak látták vele dolgozni, igényes munkájú, szóval beajánlották kávézósnak. Többször mondott nemet, mert nem érdekli, aztán meggyőzték róla, majd jött a tanfolyam lehetőség, aminek nem örült, csak belátta, ha már ingyen van, és végül is az is tudás, és többet fog onnantól keresni, ha kávézózik, hát miért ne... De olyan utálattal ment el rá, hogy nekem ment el az életkedvem azalatt a néhány hét során (szabadnapjain voltak az órák).

Amikor szabadnapja van, és egyben kettő, nem néhány nap különbséggel, csak az első nap teszi boldoggá, a másodikon már előre látja a szomorú végzetet, hogy újabb nyolc óra. Utál emberekkel foglalkozni, utál emberek között lenni, lefárasztja. A munkát kötelező rossznak tartja, ne legyen nagy felelősségű és legyen közel.

Már vagy egy éve tart, hogy a fizetéséből kb 40 ezret költ lottóra. Illetve ahogy esik. Beszéltem vele erről, azt mondta, ha nem kell ruha vagy más drágább, akkor ennyi, de ez ritka. Turkálóból megveszi az olcsóbb napokon a nadrágot, pólót, aztán részéről letudva, nem meztelen. Kevés étkű, viszonylag keveset költ étkezésre, itthon is mindig van, szóval tud és félre is tesz, szórakozni nem jár el, utazni utál, tehát a lottó ellenére is azt lehet mondani, hogy jól megy. De rettenetesen zavar, hogy ennyit költ lottóra! Nem azt mondom, hogy ne lottózzon, de ez már félelmetes összeg, amit úgy is el tudna költeni másra, hogy nem jár el szórakozni! Rengeteg hobbija van, mind itthoniak.

Az is megijeszt, hogy mégis hogyan képes rá, hogy a vendégek előtt mosolyog, nagyon kedves és tisztelettudó, de amint elfordul, életutáló és közömbös kifejezése lesz. A munkahelyemtől nem messze van az ő munkahelye, szóval hetente párszor megengedem magamnak azt a luxust, hogy békében eliszogatok ott egy jegeskávét vagy megeszek egy kekszet (ő mondta, hogy nem gond, hogy menjek, ha szeretnék, mert olcsóbb lesz nekem a dolgozói kedvezményével).

Évről évre elgyötörtebbnek látom. Tisztában van vele, hogy nem repól szájába a sült galamb, tenni mégsem akar semmit, mert nem akar karriert. Mert a munka kötelező rossz, amit végig kell nyűglődni. De ezt rossz nézni! Gyerekként az iskolát is utálta, megtette a kötelezőt, épphogy nem bukott meg, amiket utált. Vittem pályaválasztási tanácsadóhoz, de ott sem kapott semmi olyat, amit otthon ne beszéltünk volna át, időpazarlás volt. A hobbijait szereti, de hobbiból munkát csinálni nem akarna.

Felnőtt, önellátó nő, nem rángatom el sehova, parancsolni sem parancsolhatok neki, hogy na, kislányom, ezentúl nem veszel több lottót. Saját pénze, és marad is, eleget eszik, félre is tesz, mindenre is jut, amit szeretne. De milliomos vagy milliárdos sajnos aligha lesz belőle. Megvan az esélye, de ez ugye nem realitás, és ezt ő is beismeri, hogy lehet, sohasem fog nyerni, de nem érdekli.