Mi történik azzal az emberrel akinek nincs egyáltalán önismerete? Milyen dolgok történhetnek vele, ha egyáltalán nincs tisztában a belső és kölső tulajdonságaival?

Az önismeret hiánya önbizalom hiányt okoz elsősorban. Ez meg sok-minden mást is.

Ha megérti ezt akkor tud fejlődni, egy magasabb szintre lépni, ezáltal magabiztos, határozott és erős személyiséggé fejlődni idővel.

Ha nem, akkor kompenzálni próbál külsőségekkel és látszattal.

A depressziót én nem kötném ehhez, az külső tényezők is tudják nagyban befolyásolni.

Pl. ha meghal egy szerette valakinek, az magas önismerettel is szomorú és lehangolt lesz sokáig. Akár depresszióba is eshet.

És ha valakinek befogadó és támogató a közege, alacsony önismerettel sem fogja fenyegetni ilyesmi mert átlendítik rajta ha fenyegetné is.

Persze, normál körülmények között, úgy általában a magas önismereti szint nagyban segíthet a depi elkerülésében mert sokkal többet lesz jókedvű aki ilyennel rendelkezik.

Nekem van egy nagyon jó baràtom magas IQ-val, gyors problémamegoldó képességgel akit gyerekkora óta ismerek. Szintén gyerekkora óta azzal etettek hogy ő azért különleges mert neki úgy sikerül minden hogy nem kell taulnia vagy erőfeszítést beletennie. Ő volt mindig a sztàr gyerek. El is akadt a bicska egyetem alatt ahol nem volt hajlandó tanulni, azt vàrta el hogy majd ő tanulàs nélkül tud mindent. Kibukott, azóta ilyen random munkài vannak mint àrufeltöltés meg raktàri pakolàs.

Szomorú, mert IQ-ban ő volt a legmagasabb közöttünk, és a mai napig ha videojàtékozunk ő jön rà a leghamarabb a dolgokra. De amit beleneveltek kisgyerekként hogy minden ami nem jön elsőre erőfesítés nélkül az kudarc, sose tette rendbe magàban. Szóval érettségis random melósként fogja leélni az életét. Amivel nem lenne baj, de vihette volna többre is. Viszont így nem fogja, és segítséget túl büszke elfogadni. Adottsàga lenne, igénye nincs kicsit elgondolkozni mit miért érez és csinàl.

Rosszul méri fel a képességeit, általában erősen túlbecsülve azokat és saját magát is, ami miatt olyan célokat, vágyakat fog kitűzni, amiknek elérése, megvalósítása korántsem lesz neki olyan könnyű a gyakorlatban, mint ahogy ő azt megálmodta. Emiatt kudarcok, negatív tapasztalatok érik, akár negatív kritika is, ami nem minden esetben építő jellegű.

Ez könnyen vezethet depresszióhoz, kiégéshez.

A #6-os választ olvasva eszembe jutott egyik gimis osztálytársam. Utolsó évben az osztály nagyja, engem is beleértve, olyan szakot jelölt meg, ahová min. 400 pont kellett az akkori felvételis rendszerben. Amit ő választott elsőnek, 280 valamennyi. (ezzel senkit nem szeretnék degradálni, mindegyik szakma, munka fontos, csupán akkoriban a miénk felkapottabb volt, mint az övé)

Hónapokig olyanokat mondogatott, hogy "mi izguljunk csak szépen, hogy bevesznek-e minket azokra a tucat sz*rokra, míg ő biztos befutó a saját szakán". Nagyon magas lóról beszélt végig, és nagyon biztos volt magában.

Aztán nyáron megjöttek az érettségi eredmények, ami után sírva mesélte, hogy elrontotta a választott tárgyát, és nem biztos, hogy felveszik. Végül bejutott, de ilyen helyzetekben látszik, hogy azért kellő alázatosság, szerénység mellett fontos, hogy tisztában legyünk magunkkal, a saját képességeinkkel.