Miért képesek az idős nők vízbe folytani a kölyökmacskákat?

Sok helyen (sajnos) ez volt a normális évszázadokig.

Amúgy miért “nők”? Változó hogy melyik családban kinek a feladata az ilyesmi, van ahol férfi intézi.

"elterjedt volt hogy az agresszív, vagy öreggé vált kutyákat lelötték akkor ha veszélyesnek gondolták őket"

Most meg elaltatják. Effektíve ugyanaz.

Falun szokás volt, legalább is, ahol én felnőttem, ott igen. Nekem nagymamám megúszta az egész életét úgy, hogy nem fojtott vízbe kiskutyát/kiscicát, de úgy is tekintettek rá kb., mint a fogyóeszközre, a kutya arra van, hogy őrizze a portát, terelje az állatokat, a macska arra való, hogy megfogja az egeret. Gyerekként volt disznónk, én kimentem hozzá, becézgettem, simogattam, elneveztem, és nagyapám rám szólt, hogy ne játsszak az étellel, amit akkor nem értettem, aztán végignéztem, ahogy leölik szerencsétlent, és a legrosszabb benne, hogy láttam rajta, hogy nagyon fél, tudta, hogy meg fog halni.

Nagyanyámnak volt egy kecskéje, akit elnevezett Gizinek, és vele nézte a barátok köztöt a konyhában. Mikor levágták Gizit, elég letargikus volt, és ő nem evett belőle, de a családnak felszolgálta. Elmondta, hogy sosem nevezünk el állatot, mert aminek neve van, azt már nem lehet megenni. Nála is mindig volt macska, de nem mehetett be, és mindegyiket Bercinek hívták, akkor is, ha lány volt. Szerintem így határolódott el érzelmileg a macskáktól, hogy mindegyiknek ugyanazt a nevet adta, és nem is nagyon simogatta őket.

Összefoglalva, nem nevezed el, nem szereted meg, elhatárolódsz tőle. Akkor meg lehet ölni egy állatot. Én pl. nagyon sokáig ettem húst, mert ha le van darálva a Spar polcán, és nem látom az értelmet a disznó szemében, akkor nagyon finom tud lenni a milánói. A történelem meg bizonyítja, hogy emberekkel is működik, el lehet határolódni érzelmileg annyira embercsoportoktól, hogy egyáltalán ne érintsen meg a haláluk.

Felnőttként egyébként befogadtam egy olyan macskát, ami már vemhes volt. Létezik macskabortusz, mármint miskárolták, és kivették a kiscicákat is. Érdekes módon ezzel semmi problémám nem volt. Ha már megszülettek volna, képtelen lettem volna vízbe fojtani a kismacskákat.

Sajnos gyerekként, láttam egy ilyen esetet, és nem tudtam szegény kutyát megvédeni, akkora traumát okozott, hogy még most 33 évesen is ezen kell dolgoznom.

Mélységesen elítélem az ilyesmit. Nem hagyom, hogy nyomtalanul, értelmetlenül múljon el az egykori rövid élete, szóval miatta aktívan teszek lehetőségemhez mérten az állatok jobb sorsáért.

Hogy mi késztet valakit erre? Az elemi butaság, a gonoszság!