Melyik a nagyobb illetlenség, ha fizetünk pl pénztárnál?
Eleve pénztárnál nem adok borravalót (miért is adnék, nem kaptam érte semmit). Maximum ott hagyom az aprót pár száz forint értékig.
Általában az aprónak örülnek, mert abból soha nincsen elég, nekem meg több van belőle mint kéne.
Egyik se?
Boltban nem adsz borravalót, max. nem kéred vissza az aprót. Egyébként meglepően sok ember volt, aki még akár 100 forintra is azt mondta, hogy hagyjam (2020-ban kasszáztam utoljára, akkor se ért sokat, de azért nem monopoly-pénz volt), vagy csak én nőttem fel szegényen és nekem fura. Nálunk egyébként nem kellett leadni a kasszapluszt. Hivatalosan le kellett volna, de a vezető abból fedezte azt, ha valakinek hiánya volt, illetve a munka utáni csapatépítő ivászatokra abból vettünk piát.
Egyik exem dolgozott benzinkúton, ott viszont nagyon sokszor hagytak neki jattot, amit megtarthatott. A kasszában dolgozott, szóval nem az, aki kimegy, és lemossa az ablakod, ha kéred, ha nem, hanem akinél rendezed a számlát, veszel két hot-dogot meg elkéred a budi kulcsát. Egyik volt lakótársam pedig vandéglátózott, az egyik helyen amit jattnak adtak, az az övé volt, másik helyen meg volt beszélve a munkatársaival, hogy mindenkinek a jattja megy a közösbe, hogy a konyhalány, mosogató, szakács, mindenki közt el legyen osztva. Ennek ellenére, ha bemegyek egy kocsmába, vagy szórakozóhelyre, mindig kb. a második italnál meg szoktam kérdezni a pultost, hogy eltehetik-e a jattot. Szomorúan sokszor kapom azt a választ, hogy nem. Ilyenkor nyilván semmit nem hagyok, nem azt mondom, hogy b.ssza meg a tulaj, de én azt annak a lánynak/srácnak szántam, aki engem kiszolgált, ha ők megosztják a munkatársaikkal, tök jó, de hogy benyúlja a tulaj, ne már...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!