Hogy lehet hatékonyan megbírkózni a bizonytalansággal, hogy folyamatosan bármikor, bármilyen probléma jöhet, annyira szeretnék érettebb és kevésbé gyerekes lenni(27N)?

Foglalkoztam az önismerettel, hinnem kéne magamban hogy bármi jöjjön is, meg tudom oldani, mert valahogy eddig is fent maradtam a vizen, még akkor is ha ehhez kellett már gyógyszer, meg pszichoterápia.

De sajnos nem megy. Nagyon magányosnak érzem magam. Hoztam rossz döntéseket az életben, mint bárki más, úgyhogy most ott tartok, hogy valami drasztikus vàltozás kellene.

De félek az ismeretlentől, félnék Bp-re menni, szobát bérelni, mert ebbe az életmódba belefáradtam már, de itt vidéken hiába van olcsó albi egyedül, lehetőségek azok nincsenek.

Van egy párom, de látom, tudom, érzem, hogy ő ezt annyira nem értékeli, és ha magamba nézek én sem értékelem eléggé őt, mert teljesen olyan, mintha materiális okból, azért lennénk együtt, mert kapunk néhány jó dolgot a másiktól azt csá. Semmi elhintett felmondat utalás se volt arra vonatkozólag hogy akarnánk-e egy közös életet, mi értelme ennek így...

A többi baràtnőmtől eléggé eltávolodtunk, ez egy normális folyamat, nekik jol alakul az életük, a kapcsolatukkal, karrierjükkel vannak elfoglalva, én meg azert sem merek keresni már szinte senkit mert azt érzem hogy adni azt nem nagyon tudok most, a problémáimmal meg nem terhelném őket.

A legjobb barátnőmmel volt egy durva, toxikus viszonyunk évekig. Én dobbantottam, aztan megpróbáltuk helyrehozni, de aztán belatta h valami fura köthet minket össze, mert ez nem igazán jó dinamika. Ennek az őszinte elmondásának már fél éve, azóta velem kettesben nem szervezett programot, én egyszer igen, megnyíltam neki, probált tanacsot adni, majd közölte hogy mennie kell, rá is jött hogy ő már nem bírja ezeket a kávézóba beülős beszélgetéseket amióta napi 8 órát ülve dolgozik.... maradjunk annyiban hogy elfogadtam, ennek vége.

Vannak még nagyon cuki kedves barátnők, akikkel néha-néha tudok kapcsolódni, és ők azt mondják nagyon feltölti őket a társaságom, és annyira megnyugtató ezt hallani azután, hogy a másik baràtnőm mérhetetlenül csalódott bennem. Szóval még tudok valamit jól csinálni.

De ez a hogyan lesz màsik munkám es másik kapcsolatom kérdés felőröl, hiszen a kapcsolatomból a családi gebaszokat sem tudom kihagyni, jócskán vannak gondok otthon és nem lesz olyan soha, hogy függetlenedem tőle... :( Leginkább az aggaszt, hogy nincs mit tenni, egy kapcsolatban a másik családi dolgait is segíteni kell cipelni valamennyire, de én annyira önbizalomhianyos vagyok, hogy ezt mégis ki akarná így? Persze, akadnak sokkal gázosabb családok is, de a mostani párommal erről se beszéltünk soha, ez is óriási baj, hogy fontos dolgokban őneki nem tudok megnyílni, nem tudom elmondani, mennyi szorongás és félelem van bennem. :(

A mentális állapotom meg aztán tényleg egy olyan dolog, ami minden kapcsolatom megnehezítené, de azóta sikerült kialakítani egy olyan élet és érzésvilágot, amiben nagyobb belső, saját biztonságot érzek. Nem akarom az egész életem és minden kapcsolatom elrontani ezzel, mert hinni akarok abban, hogy nekem is lehet egy teljes életem és egy olyan társam akivel családom lehet, de ezen a szinten most nagyon nem vagyok.