Éltél már át olyat, hogy elkövettél egy hibát egy számodra fontos személy ellen, de ő nem bocsátott meg neked, és szembesültél azzal, hogy úgy kell tovább élned, hogy lehet, soha nem bocsát meg?

Igen. És ráadásul nekem volt igazam, s nem tetszett neki(k). Inkább a férjének.

De nem indított el semmilyen változást, nem én voltam a hibás.

Őszinte voltam teljesen vele. Kivételesen. Ami mint kiderült fájt, pláne, hogy tőlem hallotta.

Sokszor gondolkoztam már rajta, hogy nem biztos, hogy megérte, mert alapból kedveltem.

De ugyanakkor úgy éreztem néha, hogy hülyének néz, vagy azt hiszi nem veszem észre, hogy milyen is.

Időbe telt, de végül túlléptem rajta.,

Igen. Önmarcangalo áldozatszemélyiséget csinál egy pillanat alatt is, amiből évek kérdése ha fel lehet állni, vagy soha.

Bűnbánatbol mások alá rendeled magad elitéled önmagad aztán azzal kiváltod azt is hogy mások beléd állnak nem tudod magad megvédeni egyenes út az áldozatszerephez.

Nálam ennyire félrement.

Igen, egy nagyon közeli baráttal ráadásul :(

Nem csak én hibáztam ott, bár tény, hogy az enyém volt az utolsó csepp a pohárban, és feltehetőleg többet is nyomott az a latba. Előtte már egy ideje nem volt teljesen gördülékeny a kommunikáció köztünk, de még ennek tudatában sem gondoltam volna, hogy ez lesz a végkimenetel.

Részemről sem szándékos volt, de mégis elég ahhoz, hogy változtassak 1-2 dolgon: mutassam meg jobban, hogy fontos nekem a másik, és kommunikáljak nyíltabban, egyértelműbben.