Miért nem számít dicsőségnek ma már aki szó szerint nyomorékra dolgozza magát?

Megmondanám, hogy “muter, tök ciki, hogy még 50 se vagy, de úgy gondolkozol, mint a 70-80 éves öregasszonyok”.

Egyébként dolgozott valami rendes állásban is, ahol elvárások is voltak, meg kellett felelni a főnöknek, kollégákkal együttműködni stb stb vagy csak otthon kapirgált, ahogy ő akart? Mert marhára nem ugyanaz a kettő. Igen, a háztartás is munka, csak épp úgy végzed, ahogy akarod, nem írja elő senki a menetét.

Mond meg anyukádnak, ha idő előtt még akar halni, teljesen jó úton jár efelé. Lehet, hogy 55 évesen kap egy szívinfarktust, és ottmarad.

Az élet nemcsak munkából áll. Te már máa vagy, mások az igényeid, vágyaid. Kövesd az álmaidat, és ne azt a munkamániás életet éld, mint anyukád.

Valakinél ez kényszer, valakinél függőség. Egy rokonom 40 fokos melegben, vasárnap lelkesen mondta, hogy menjünk lebetonozni a kert végében egy fél méteres szakaszt. Ez pl. szerintem arra van, hogy elterelje a figyelmét valami lelki bajáról.

Aztán van olyan, hogy anyagiasság, amiről a pszichológia azt mondja, hogy azoknál alakul ki, akik gyerekkorukban bizonyos lelki szükségleteikre nem kaptak választ. Ott is öncéllá válhat a munka is... ez nem dicsőség.