A társadalom elítéli, ha valaki felnőttként nem tart szoros kapcsolatot a szüleivel?

Én is úgy látom, hogy igen. Pedig nekem jó gyerekkorom volt, legalább is én annak éreztem, de egyszerűen szüleim is, én is távolságtartó, magunknak való természet vagyunk, meg én nagyon hamar elkerültem kollégiumba, ott hét közben max. akkor jutott eszembe felhívni őket, ha történt valami lényeges, pl. eltörtem a karom edzésen, vagy beteg lettem és értem kellett jönni, lett valami nagyobb kiadás és hirtelen kellett rá pénz, azért sosem jutott eszembe telefonálni, mint a szobatársaimnak, hogy képzeljék el, ötös lett a matekom, meg megyek versenyre, meg amúgy Patrik a C osztályból elhívott fagyizni. Az ilyenek ráértek hétvégéig. Ők is csak akkor hívtak, ha rendkívüli eset történt, gyerekszületés, haláleset a családban, vagy balakit baleset ért, fialt a borjú (emiatt mindig felhívtak, lol). Az élménybeszámoló hétvégére maradt, mikor hazautaztam, akkor elmeséltem, milyen volt a randi Patrikkal a C osztályból, de a szobatársaim már akkor furcsának tartották, hogy nem igénylem naponta "hallani a szüleim hangját", meg hogy nem tartom olyan fontosnak a kettőnk kapcsolatát, hogy elmeséljem, hogy Patrik a C osztályból fagyizni hívott, ami szerintem félreértés, én Patrikot a C osztályból, meg az egész hú, most elhívtak randira dolgot nem tartottam elég fontosnak egy híváshoz, nem anyámat.

Aztán felnőttként ért egy újabb sokk, mikor rájöttem, hogy az emberek felnőttként is napi szinten beszélgetnek a szüleikkel. Én is szoktam viberen, leginkább üzenetben, de ha aznap semmi érdekes nem történt, akkor nem írok semmit. De pl. utolsó lakótársam minden nap felhívta az anyukáját munka után, és ilyen hülyeségekről beszélgettek, hogy az Edit meg a Gizi azt mondta, a Béla ezt csinálta. Saját munkatársaim is felhívják egyébként a szüleiket - vagy a szüleik őket - hogy jelentéktelen baromságokról beszélgessenek, és ha nem is elítélt dolog, de én úgy vettem észre, hogy mindig furcsának vagyok tartva, amiért "ritkán" (kb. hetente) beszélgetek a szüleimmel telefonon, meg találkozni tényleg ritkán találkozunk, kb. évi 2-3 alkalommal. Viszont én meg úgy látom, hogy a mi ritka beszélgetéseink, találkozásaink sokkal tartalmasabbak, pl. nem felszínes ökörségekkel raboljuk egymás idejét, hanem tényleges élménybeszámolók, tartalmas beszélgetések vannak, meg nem zabálni meg Tv-t bámulni megyek el szüleimhez, vagy jönnek ők hozzám, hanem csinálunk programot, megyünk kirándulni, koncertre, várost nézni, ilyesmi.