El vagyok veszve az életben. Mit tegyek?

Sziasztok. Egyszerűen nem tudom mit kezdjek magammal. Szoftverfejlesztőként tanulok, de hülye vagyok hozzá, bár túl vagyok az érettségin, most meg továbbképzésen vagyok, mert ez technikum és 5+1 éves, de nem érdekel mit tanulok és nem vagyok jó programozásból se, meg is buktam. Akkor gondoltam, hogy megpróbálom az egyetemet, csináltam pályaválasztási tanácsadást, ilyen játék ez, amit a pszichológusok fejlesztettek ki, de egyszerűen még így se tudom, hogy érdekelne-e a szakma vagy sem.

Ráadásul lúzer is vagyok az életbe és a suliba is. Olyan haverom van akinek valamilyen baleset folytán háttérbe kerültek az érzelmek, és nem tudom neki a problémáimat se elmondani, illetve segítséget kérni, olyan mintha nem is lenne emberi lény, bár jó srác attól még mert segít meg én is neki ha valamit nem tud. A haveromon kívül volt még 2 haver akik elterelték a gondolataimat milyen szánalmas vagyok, bár a problémáimmal ők se tudtak velem mit kezdeni. A többi osztálytársammal nem beszélek, igazából a haverommal se beszélek igazából, néha viccelődök, de utána egész nap semmi. Nem volt életembe barátnőm, és 21 éves vagyok. Szociális életem nincs mert szociális szorongásom van, mások előtt meg se merek szólalni, nincs kivel lógnom, mentális betegségeim vannak, az egyik az a fejfájás, ami akkor szokott lenni ha huzamos ideig gondolkodok vagy ha sokat beszélek akkor fáj a fejem és ilyenkor kicsit akár furcsán kezdek viselkedni, ingerültebb is leszek..

Nem vagyok okos se, nem érdekel sok minden, rossz személyiségem van, nem vagyok toleráns a többi emberrel, és még az érzelmeimet se tudom kezelni. Introvertált is vagyok, szóval lefáraszt ha sokat vagyok emberek között.

Most meg azon gondolkodok, hogy menjek-e egyetemre vagy se. Nem vagyok önálló, Pesten elvesznék szinte, ahogy említettem nem vagyok szociális, és a fejfájás miatt nem is tudnák koncentrálni, plusz még a megfelelési kényszeremet is kihozza.

Ha minden jól alakul februárba fogok tudni menni pszichológushoz, aki remélem segít a fejfájás és egyéb gondok terén, de utána mi lesz velem az nem tudom. Talán gyárba megyek dolgozni.

UI: Nem sajnáltatni akartam magamat, bár mindig amikor el akarom mondani valakinek a problémáimat, úgy érzem mintha sajnáltatnám magamat. Bár ellentéte ez meg amit írtam haveromnál, de egyszerűen most inkább magamba zárkóztam. Amikor buszon utazok sok ember között, olyan nehéznek érzem az érzelmeimet, hülyén hangzik, ahogy írom, de úgy gondolom, hogy senkinek se tudtam nagyon elmondani mi bánt, így csak gyülemlik, és nehéznek érzem már őket.

Úgy érzem, hogy nem azt az életemet élem amit kéne, ilyen elnyomott érzést érzek belül. Mármint úgy érzem, hogy nekem népszerűnek, közkedveltnek kellett volna lennem, lányok körében is. Jó szociális készségeknek kellett volna lennie nekem, de pont az ellentéte vagyok ennek.

Nem tudom, hogy ezt valaki egyáltalán el-e olvassa, mert hosszú, meg nem is érdekli lehet a problémám, mert megvan a sajátja, de legalább itt hagyom ezt a kérdést.