Kellemetlenül érzitek magatokat amikor nemet mondtok az utcán egy pénzt kérőnek?

Nem. Sőt, nemet sem mondok, sétálok tovább, mintha ott sem lenne.

Nagymamám, mikor még élt, volt nálam látogatóban Budapesten. Arra szállt le a vonatról, hogy én elhajtok egy kéregetőt, hogy hagyjon engem békén. Vallásos asszonyként nagyon lecseszett, hogy nem erre lettem nevelve, igenis segíteni kell a szegényeket, nem fájt volna nekem az a 200 forint, stb. Nem beszéltem neki vissza, csak hagytam, hogy minden egyes kéregetőnek, aki a Kelet-Astoria távon majd megállít minket, adjon aprót (nem szeretett volna metrózni, mert a mozgólépcső ijesztő, de taxizni se akart, mert az drága). Aki nem ismerné, ez két megálló, nagyjából fél óra séta volt a lassan sétáló nagymamámmal. A Blahán mondta azt, félúton, hogy küldjem el, aki ezután odajön, mert már az összes apróját, beleértve a hazaútra szánt készpénzt is elosztogatta, és ha ez így megy tovább, egy nap alatt elosztja a nyugdíját (városnézést terveztünk). Utolsó embernek odaadta az utolsó százasát, aki hozzá akarta az vágni, szerencsére túlságosan részeg volt ahhoz, hogy eltalálja, hogy ezzel mégis mit kezdjen, ennyivel akarja kiszúrni a szemét?

Azóta meghalt szegény, akkor nagyon viccesnek tartottam, hogy legyen meg neki a teljes Budapest-élmény, ne csak a várat meg a halászbástyát nézzük meg, de utólag lehet, ki kellett volna hagyni, rábeszélni mégis a taxira, és tartani boldog tudatlanságban.

Egyébként olyan hajléktalanoknak, akik a környékemen laknak, ismerem őket, és nem agresszívak, szoktam segíteni. Pénzzel, étellel, ruhával/takaróval, tisztálkodószerekkel, és kövezzetek meg nyugodtan, de alkalomadtán alkohollal is. Ha az utcán kellene élnem - és kerültem már nagyon közel hozzá, pedig se lusta, se antiszociális, se alkesz nem vagyok, csak volt egy szar párkapcsolatom aminek úgy lett vége, hogy ki lettem penderítve az utcára covid közepén, mikor már az összes tartalékom feléltem, és ha nem fogadtak volna be barátok, akkor bizony most ott térdelnék az Örsön egy pohár mellett - én is piálnék. Jól fel vagyok öltözve, mégis kifagy a csontom, mire hazaérek, nem bírom az itteni klímát, legalább is októbertől májusig nekem ez halál. Ezek az emberek meg ebben élnek, én legalább hazamehetek a fűtött lakásba, magamra zárhatom az ajtót, viszonylagos biztonságban vagyok, nem néz le, nem vet meg az utca népe, stb. Ettől függetlenül fene abba, aki akár józanul, akár rézsegen zaklatja az embereket, az ilyennek egy forintot se. Velem még soha nem történt meg, csak nagymamámmal, meg ismerősökkel, hogy adtak kis összeget, vagy egy szendvicset, és az illető eldobta. Na, az ilyen meg is érdemli a sorsát szerintem. Mit várt, hogy befizetem a Hiltonba teljes ellátással?

Már egy jó ideje nem érzem magam kellemetlenül ilyen miatt, pedig egy darabig rendszeresen engem találtak meg a sétáló kéregetők a forgalmas utcákon.

Tudom, nem mindenki olyan, de elég sok rossz tapasztalatom van ilyenekkel, akik elérték azt, hogy befejeztem a feléjük történő adakozást, ebben a formában.

Olyan is volt, akinek évekkel ezelőtt adtam egy 200-ast, mire neki állt feljebb, hogy milyen keveset kapott.

Vagy az eset, amikor anyával mentünk pékségbe, odajött egy férfi, hogy kajára kell pénz, adjunk már. Anya megkérdezte, kér-e zsemlét, kiflit a pékségből, mert veszünk neki is. Erre elhordott minket, hogy neki PÉNZ kell. Otthagytuk. Mire kijöttünk a pékségből, a szomszéd ház falának dőlve itta azt a pici alkoholt, amit a Coop-okban a kasszák mellett árulnak.

Vaaagy, amikor egy nőnek majdnem adtunk pénzt, de elkezdte sorolni, hogy inkább 5kg ilyen, 5kg olyan hús, meg ez, meg az kell neki. Egy szó nélkül otthagytuk őt is.

Szóval nekem ilyenek után semmi kedvem leállni velük, bármi miatt is. Tudom, kicsit nyers, érzéketlennek tűnhettem, de szinte csak ilyen történeteim vannak velük. Attól még vannak normális kéregetők, de velük aligha volt dolgom.