Volt olyan, hogy valaki sokszor bunkó volt veled és rákérdeztél, hogy mi baja van veled? Nem barát, hanem pl kolléga. Mit reagált? Utána normálisabb lett?

A "sz@ros kis pályakezdő" megközelítéshez csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy eléggé fura dolgokat képes produkálni az élet:

Ma ugyanaz az ember a közvetlen főnököm, akit nem néztem le pályakezdő korában, - ugyanis az életkorra én úgy tekintek, mint egy állapotra, amely semmire nem jogosít fel senkit! -Senkit nem nézek le, mert nem! Csak az okleveles farönkök lebegnek abban a tévképzetben, hogy feljogosítja őket bármire is az adott cégnél túlélt x évnyi idő, - mert még csak az sem biztos, hogy az említett idő munkával telt el! A főnököm nem ragadt le a kezdéskor esedékes állapotánál, hanem folyamatosan tanult munka mellett és ezért lehet ma az, aki! Nem irigylem tőle a pozíciót, mert meg is dolgozott érte és a munka sem büdös neki, nagy koponya! Másként viszonyulnék hozzá, ha csak a távkapcsoló gombját nyomkodná úgy, hogy fogalma sincs arról, mit, kitől és miért akar behajtani! Türelmesen meghallgatja adott esetekben a beosztottjainak véleményét, sőt, van, amikor azért hív be magához az irodájába beosztottat, hogy beosztott szemszögből kérjen ki meglátásokat, véleményeket! Volt olyan is, hogy szöges ellentétben álló észérveket ütköztettünk vele és nem bosszúálló, - inkább megindokolja, ha valamit másként lát vagy elvet!

Soha ne legyen rosszabb főnököm!

Én sem kérdeztem rá a dolog miértjére, hanem, amikor már nagyon elég volt belőle, szimplán rászóltam erélyesebben, hogy velem, és a többiekkel se merjen többet így beszélni. Először semmi nem történt, másodjára, amikor ugyanezt mondtam, kiegészítve azzal, hogy "nem fogom tűrni, hogy így viselkedjen, beszéljen velem, amikor erre nem szolgáltam rá". Na, az bevált, bár akkor már igencsak hangosan beszéltem vele.

A történethez hozzátartozik, hogy a tag ~1 éve dolgozott ott, és amikor ez az incidens történt, már mindenkivel bunkózott egy ideje, parancsolgatott, elkönyvelte magában, hogy ő a főnök, pedig attól -minden rosszindulat nélkül- elég messze volt. A főnökség meg tűrte, pedig nem egy kolléga, magasabb beosztású is, belengette, hogy felmond, ha nem intézik el a dolgot. Az sem hatotta meg a fejeseket.

Nekem meg elegem lett abból az egész helyzetből; egyszerűen szürreális volt, hogy senki, se kolléga, se kisfőnök, nem mert tenni semmit sem, és abból is, hogy olyan szinten bunkó volt velem.

Akkor, magamhoz képest, elég keményen megmondtam neki, amit gondoltam, és úgy meglepődött, hogy megszólalni sem tudott. Bár volt helyzeti előnyöm: halkszavú, csendes, nem túl határozott csaj voltam akkor, és valószínűleg én voltam az utolsó, akitől olyasfajta agymosást várt volna. De hatásos volt. Később visszajött, elnézést kért tőlem, visszább vett, méghozzá rendesen, és a többiekkel is sokkal normálisabban kezdett viselkedni.