Rajtam kívül van még, aki utál vendégségbe menni mások főzési szokása miatt?
Kezdem a legegyszerűbbel, a rántott hússal.
Nem kennek a húsra fokhagymakrémet, nem szórnak rá borsot, csak besózzák.
Olajban sütik ki, nem pedig a jól bevált zsírban, ami zamatosabbá varázsolja a húst.
Bolti zsemlemorzsában forgatják meg. Mintha homokkal lenne megszórva. Aki otthon darálja le a zsemlét, tudja jól mennyivel másabb a durvára őrölt házi zsemlemorzsa. Úgy ropog a hús, mint a reklámokban a Kinder pingui. Még az esti órákban is.
Aztán jön a köret: a rizs. Pergősre van főzve, se íze, se lágysága nincsen. Természetesen telibe vegetázva, hogy sárga legyen, mint a nap.
A húslevest is előszeretettel vegetázzák és már meg is áll a tudomány, nem raknak bele többféle fűszert, sem káposzta levelet meg csomó zöldséget, pedig annyi mindent lehetne vegeta HELYETT, hogy ízletes legyen.
Pörkölt is sok helyen csak vizezett főtt hús, nem aprítanak bele paradicsomot, paprikát, sőt hagymát is alig, konkrétan nincs állaga a pörköltnek.
Sült hússal ugyanez a helyzet. Nem az adott állathoz illő ízesítést részesítik előnyben, hanem a bolti 500-600 forintos egyfőzéses nátrium glutamátos port/löttyöt.
Fóliában sütést nem ismerik. Nem tudják milyen mikor kiveszed a jól átsült csirkecombot, a porcogó szinte leugrik róla, a csont a kezükben marad, a bőr pedig aranybarnára pirul rajta. Ízkavalkád keletkezik a fűszerek és a fokhagyma egyvelegéből.
Az ünnepek alatt teljesen legangolódtam. Mentem vendégségbe, mert nyilván ez is hozzátartozik.
Most végre elkezdtem főzni, mert nagyjából elfogyott minden maradék.
Hihetetlen, hogy a legtöbb embernek nincsen igénye főzés terén.
Nagyon sok minden ízlés dolga, mint például a rizs is, mert tényleg valaki pergősen szereti.
De az, hogy ennyi mindent kihagynak az ételekből, elszomorít.
Sejtettem, hogy puffogás lesz a reakció.
Nyilván nem tudok mindent én sem, és hozzánk is jöttek kajálni, de oda - vissza alapon megy a meghívás, mivel így illik. Nyilván tisztában vagyok azzal, hogy nem a kaja a lényeg, de gyerekkorom óta bennem van az, hogyha valami nem ízlik NAGYON, akkor nem is esik jól, ezzel nem tudok mit kezdeni.
Nem sok helyre járunk ilyen jelleggel vendégségbe, de ahova igen, ők jól főznek, ízlik nekünk is. Azt meg már tudom fejből, hogy kiknél mit nem szeretek.
De számomra ennyire nem fontos lelkileg az étkezés, főleg egy vendégségben nem. Az ott lévő emberek számítanak, meg hogy milyen a légkör, kedvesek-e hozzám, stb.
Nem akarok megbántani senkit, de botrányos amit egyesek elkövetnek 'főzés' címén. Ráadásul ilyenkor ünnepek alatt ipari mennyisségben...
Már-már "merényletet" követnek el egyes ételek ellen.
Tényleg sajnálatos hogy némelyek lusták, vagy egyszerűen botnyelvűek ahhoz hogy elkészítsenek egy akár egyszerű ételt is finomra.
Bár nekem nem ez a No.1 problémám mikor vendégségben kellene ennem. Ha nem az egészség. Én még a sima száraz rizst is megeszem, akkor is ha papír íze van, csak normális alapanyagokból legyen elkészítve. Bármilyen ételről van szó. Alap kéne hogy legyen a konyhákban hogy zsírral készítünk ételt, az olaj TILOS! Rákkeltő káros...
"Gondolom ott meg se mersz nyikkanni, szívesen megkínálnak, itt meg játszod a szuperhőst, a szakácsok gyöngyét."
Gondolom a kérdező is csak egy mindennapi proli, aki legalább itt és ebben a formában "nagy embernek" érezheti magát.
Nagymamám pl köztudottan nem mos kezet wc után, úgy áll neki a kajának is, mert szerinte felesleges. Irigylem a problémáidat…
Amúgy én nem használok, csak minimális olajat, undorító zsírt meg végképp. A rántott hús is air fryer-ben készül, mert biztosan nem fogom bebüdösíteni a lakást és pont leszarnám egy magadfajta senki megmondóember kínját. Érdekes módon az én vendégeimnek ízlett, többször repetáztak. Fokhagymakrémmel meg biztos nem gusztustalankodnék, eleve nem fokhagymás szeletet csinálok, másrészt ha teszek rá, akkor biztosan rendes gerezddel dörzsölöm be. Ennyikét rólad is meg a vegetás hisztikédről. A káposztától szintén undorodom, az én húslevesemben semmi keresnivalója, ahogy anyukáméban se volt pl.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!