Mivel,hogyan erösitheném magam lelkileg?

De egyébként láttam írtál példát is, szóval megpróbálom ezen keresztül levezetni én is.

"Nem merek konfrontálódni,sem a csládtgjaimmal sem senkivel, holott tudom nekem van igazam!"

Ha szerzel önismeretet, akkor rá tudsz jönni miért félsz konfrontálódni velük, mi az oka, és akkor így könnyebb lesz ezt kikerülve mégis konfrontálódni velük. Vagy mondok mégjobbat, megjavítani magadban ennek az eredeti okát, és akkor onnét elvileg már soha többet nem fog gondot okozni velük a konfrontáció.

Egyébként mik lennének ezek a konfrontációk egész pontosan amiket nem mersz, holott tudod hogy neked van igazad? Ha esetleg túl személyes infók, akkor ha szeretnéd jöhetnek privátba is.

#3 Általában mindenki azt szokta hinni, hogy neki van igaza. Szerintem ezt is érdemes vizsgálnod. Pl ha annyira biztos vagy az igazadban, miért nem mersz kiállni érte? Vagy ha annyira tudod, hogy igazad van, miert fontos neked, hogy a másik is tudja, hogy neked van igazad? Hülyét úgyse tudsz meggyőzni, azért felesleges leállni konfrontálódni...

A következökre ne nekem válaszolj, magadnak:

Miért félsz konfrontálódni? Mi lesz akkor ha konfrontálódsz? Mi rossz történik?

Példák (végtelen lehetőseg van ez csak pár a sok közül):

Beszólnak? Megbántanak? Csak olyannal tudnak megbántani, amivel kapcsolatban te se vagy kibékülve önmagadban. Ha esetleg valami iskolai bully, toxikus, szadista, pszichoptata állatot/környezetet fogtál ki, aki pont erre játszik, hogy mivel nem vagy kibékülve önmagadban, akkor fog felhagyni vele, ha látja hogy nem tud a saját hibáddal kapcsolatosan kényelmetlen helyzetbe hozni, mert felvállalod, és nem érzed tőle kevesebbnek magad, és mást se engedsz, hogy lealázzon miatta.

Mert ha kiállsz magadért, akkor megszűnsz "jókislánynak",/"jókisfiúnak" lenni aki mindent eltűr egy szó nélkül, nem nyavalyog nem hisztizik, hanem önként és dalolva vállalja a lábtörlő szerepet. Nem kell mindent eltűrni abból, ami téged érint. Ennek a fordítottja, hogy engeded másnak is, hogy meghúzza a határjait. Megmondod a másiknak meddig mehet el. De neked is férjen bele, hogyha a másik megmondja neked, hogy meddig mehetsz el. Ha ez a 2 kibillen egyik vagy a másik irányba, onnantól kettős a mérce, és igazságtalan, nincs normal hatartartás, toxikus és szenvedés lesz az egész. Erre motivació: ha nem az elején szólsz és konfrontálódsz, akkor magadban gyűjtögeted meg elnyomod meg elfojtod, ami ahhoz vezet hogy egyszer csak 'robbansz', ami viszont a külvilágnak nem fog annyira tetszeni. Magyarul ígyis-úgyis konfrontálódás lesz a vége, kérdés hogy hogyan. Robbanással, vagy szépen tudatosan, higgadtan megbeszélve.

Nem értenek egyet? Miért kéne nekik? Senkit nem kötelezhetsz hogy ugyanazt gondolja, érezze, lássa, élje meg, tapasztalja, mint te. Igazából nincs 2 ember aki ugyanazt éli. Nem csak egy igazság van.

Attól félsz, hogy kiderül, hogy nincs igazad? Akkor már nem jobb ha kiderül? Miért akarsz "tévedve" maradni?

Ezek csak lehetősegek, neked kell elgondolkodnod a kerdeseken, és nagyon-nagyon-nagyon őszintének lenni magadhoz. Mivel ez nehéz, meg nagyon bevihet a málnásba, letéríthet az útról, mindenképpen ajánlott segítséget igenybe venni hozzá, mondjuk egy jó pszichológust, vele átbeszélni mindent (nem ezeket, hanem amit ő mond, meg te érzel hogy meg akarsz beszélni, dolgozni akarsz rajta magadban)

Nem fog egyik napról a másikra történni, és nem mindig lesz kellemes, de megtérül.

Kitartást!