Normális, hogy utálom a társasjátékokat, mert se türelmem se eszem nincs hozzá?

Nem szeretem. Részt vettem társasjátékesteken, ahol a barátaim játszottak, és én is kipróbáltam, és megerősített abban, hogy még mindig nem szeretem.

Egyszerűen érthetetlen számomra, hogy hogy lelhet ebben bárki élezetet. Én attól még részt vettem az eseményeken, csak nem játszottam, hogy a társasággal tudjak beszélgetni. De, hogy valaki miért élvezi ezt? Rejtély számomra. Gyerekkoromban akkor társasoztunk tesóimmal, ha nagyon unatkoztunk, és szerintem ez arra is való. De úgy tűni, van, aki élvezi, neki ez egy hobbi.

Az a baj, hogy nagyon sarkosan nézed a helyzetet. Igen, valóban vannak olyan játékok, amiket leírtál, hogy sok szabály, hosszú játékidő és koncentrációt igényelnek, de messze nem mindegyik.

Én pl. az egyetem alatt rendszeresen szerveztem társasjátékos esteket, ahol javarészt partijátékokkal játszottunk, amiknél pont arról volt szó, hogy 3 perc alatt el lehetett magyarázni a játékot, 10-20 perc alatt lement egy menet, és előtte-utána-közben is lehetett beszélgetni, ismerkedni. Mert ilyenek is vannak, és ha valakit felnőttként be szeretnék vonni “ismét” a társasjátékok világába, nyilván nem egy Terra Mysticát javasolnék elsőre, bármennyire is zseniális játéknak tartom.

Ettől függetlenül természetesen minden jogod megvan hozzá, hogy ne szeresd a társasokat, de a kérdés alapján inkább azt vélelmezem, hogy nem is próbáltál még ki modernebb játékot. Szerintem elhamarkodott pusztán pár internetes cikk alapján ítélkezni, de nem tudlak kárhoztatni érte, számomra is van egy rakat olyan téma, ami egész egyszerűen annyira nem érdekel, hogy sajnálom az időt, hogy elmélyedjek benne.

Ha érdekel, próbáld ki, ha nem, ne foglalkozz vele. Minden játék csak akkor ér valamit, ha jó érzéssel ül le mellé az ember. Ha eleve semmi kedved hozzá, akkor nem ér annyit az egész… túl rövid az élet ahhoz, hogy olyan dolgokkal foglalkozz, amik nem érdekelnek.

Én meg úgy vagyok vele, hogy tökre sajnálom, hogy gyerekkoromban csak a kinevetavégén meg a libuci meg a gazdálkodj okosan volt.

Nemigazán értettem mi a fun abban, hogy dobsz eg ykockával és történik valami és ennyi. Mi ebben a játék? Az, hogy imádkozol egy kockának, hogy a megfelelő oldalára guruljon? A dobás eredménye szerencse kérdése, az meg hogy mi történik utána, nincs beleszólásod. Semmi értelme:D

Szóval én tökre megörültem amikor találkoztam olyan játékokkal ahol végre számít hogy mit akarok, lehet tervezni, stratégiázni, gondolkodni.

A játék kb minden esetben arról szól, hogy az ember megméretteti a képességeit és szórakozik. A foci is erről szól, a römi is, a sakk is és a Twilight Imperium is.

És tulajdonképpen ez az élmény benne. Hogy megmérkőzünk és a végén győz a jobb (és rendszerfüggően a szerencsésebb).

Szerintem a legtöbb játékos ezt élvezi benne. Ahogy a bírkózó, focista, úszó, vívó, autóversenyző azt élvezi, hogy latba veti minden képességét és ezáltal megmérkőzik a másikkal, hogy eldőljön ki a jobb, úgy a társasjátékok is erről szólnak, csak nyilván ott a mentális képességek számítanak.