30 valahány évesek, hogy vagytok ilyen nyugodtak és kiegyensúlyozottak?

Nem biztos, hogy egy 30 éves férfitól számítanál erre a contentre, de na, szeretem, és pont ráillik a kérdésre. Részben meg is válaszolja:

https://www.youtube.com/watch?v=nVW9QOIeqQg

Ha értesz angolul, figyeld a szöveget, tényleg választ ad:D

Egyébként meg... hát hova izguljak? Popper Péter mondta egyszer, hgoy ha egy 30 éves ember még mindig a szüleire mutogat, hogy miattuk ilyen, akkor ott nagy pszichés gondok vannak. Szóval a legtöbben elhagyjuk erre a korra az örökölt szarságokat és a saját személyiségünk már kialakult. Emmellett persze már a hormonok sem tombolnak úg ymint tini korunkban, szóval inkább mélyen vagyunk szenvedélyesek, mintsem tüzesen, hangosan, gyorsan. Júó esetben kis adtuk magunkból már azt a vad tüzet, kiéltük magunkat. Meg amúgy... már nem is bírjuk úgy az éjszakázást, mint régen:D

Én 25 éves koromban kezdtem azt érezni, hogy felnőttem. Ekkor már 2 éve házas oltam, de na:D

És ahogy megérett a saját gondolkodásom, a személyiségem, egyre inkább azt érzem, hogy megcisnálom a dolgaimat a tőlem telő legjobban... és akinek nem tetszik, annak a k*va anyját és annyi:D Akkor az az ember nem engem keres, fölösleges tepernem, hisz a tőlem telhető legtöbb nem volt elég. Annál többem meg nincs.

És persze ahogy az a dalban is benne van: vannak már fix pontjaink. Sokunk már megállapodott, akár már gyereke is van, évtizedes távlatú terve van, stabil egzisztenciája, tudja hol a helye, hova van kötve. A fiatalok még nem, hisz ők még úgy érzik bármik lehetnek. Nem mintha 30 évesen ne válthatnánk bármire, de ilyenkor már kialakult valami, ami fix talaj a lábunk alatt.

Én sajna nagyon sok idegbeteg 30-ast látok. Szóval jó lenne tudni, hogy ki áll előtted példaként. Meg azt is, hogy te hol tartasz az életben.

Amúgy én valahol azt látom, hogy ezek a lépcsők az életben:

1. Gyerekkorban az ember többnyire az akkor és ottra koncentrál

2. Tinédzserként az ember azt érzi, hogy ő sokkal jobban tudná a dolgokat megoldani, mint a felnőttek, ezzel valamelyest frusztráló

3. Aztán amikor eljut odáig, akkor rájön, hogy a dolgok mégse olyan egyszerűek, sőt... ez csalódottságot okoz

4. Az ember elfogadja, hogy ő se mindenható és hogy vannak dolgok, amikre nincsen ráhatása. És elkezd számára realisztikus célokat kitűzni. És ekkor jön az a nyugodtság, amit te irigyelsz.

Megvan mindenem amire szükségem van, semmi extra vagy luxus.

Rájöttem, hogy nem kell megfelelnem másnak, csak magamnak, magamon kívül nem foglalkozom senkivel és semmivel. Nálam ez vt be, kinek mi.

Nem kell egyébként semmi extrára gondolni, még párom sincs, de azt értékelem ami van.

Én jelenleg 36 éves vagyok, és egyáltalán nem tartom magamat kiegyensúlyozottnak, de az ismerősem, a barátaim is hasonlóan élik meg az életet. Nagyon kevés olyan 30-40 éves lehet, akinek teljesen összhangban és nyugalomban van az élete.

Munkahely, család, hobbi, rendezett anyagi körülmények, sajátingatlan. Mindenhol megkelleni a harmóniának, az egyensúlynak, hogy valaki boldog lehessen.