Hogyan éljek szorongások nélküli nyugodtabb életet?

Nos, az élet értelme kérdésben nem tudok neked segíteni. Szerintem nincs, és én ezzel kibékültem. Vannak céljaim, nagyjából amit a humanizmus mond, de tudatában vagyok, hogy ezek nem valamiféle globális értékek, én választottam őket magamnak (vagy inkább a szüleim, mert az értékrendem nagy része a szülői példaadással ivódott belém).

A stressz, szorongás, depresszió ellen, amire én is hajlamos vagyok, használok pár módszert, amik sokat segítenek. Elolvastam a neten egy csomó szakirodalmat, amik arról szóltak, hogy milyen módszerekkel lehet elsősorban a szorongás ellen tenni (mert szeritnem nálam ez a gyökere az egész problémának), és ezeket használom. Nehezen tudnám elmagyarázni, hogy pontosan hogyan - tulajdonképpen képessé váltam arra, hogy a kezdődő szorongást nagyon gyorsan felismerjem és azonnal csillapítsam is. Ha újabb hullám jön, akár perceken belül, akkor azt is. De hogy erre a képességre hogyan tettem szert, arról csak halvány elképzeléseim vannak.

Az egyik fő hasznos gondolat az volt, hogy amikor valamit elviselhetetlennek, rettenetesnek, kibíthatatlannak, tűrhetetlennek stb. érzünk, akkor az illető dolog valójában "csak" zavaró, kellemetlen, rossz stb. Tehát negatív esemény, de nem a világvége. Még egy listát is találtam, hogy mik a tipikus ilyen gondolatok, amik sok embert szorongatnak. Pl. "Legalább egy területen tehetségesnek és hozzáértőnek kell lennem, és ha nem akkor egy értéktelen senki vagyok." Ez nem igaz, az igazság úgy hangzik, hogy "Előnyös ha tehetséges vagyok valamiben, de elfogadható, ha nem, és végképp nem kell mindenhez értenem."

A másik az, hogy attól még, hogy éppen nagyon rosszul érzem magam, boldogtalan vagyok stb., nem biztos, hogy tényleg történt is valami rossz dolog. Anélkül is érezhetek így. Ezzel rokon szál, hogy igyekeztem felismerni, megfogalmazni az érzéseimet, kezdődő szorongást, még ha eleinte nem is tudtam tenni ellene semmit (csak tudatosítani, hogy ez "csak úgy magától" van, nem feltétlen attól, hogy valami tényleges baj történt). Egy idő után már elég jól ment a felismerés, végig tudtam követni, ahogy cselekvőképtelenné tesz valami apró kis stresszhelyzet. Aztán - az előző bekezdésben leírtakat is alkalmazva - már sok esetben vissza tudtam lépni a gödör széléről, nem csúsztam bele.

Itt tartok most, remélem sikerül majd azzal továbbhaladni, hogy ne induljon be annyi mindentől a "szorongásreflexem", mert eléggé le tud fárasztani, amikor folyamatosan le kell építgetnem az induló kis csibészeket.

Egy időben én is ilyen voltam. Amit mondhatok, hogy próbálj meg olyan emberekkel lenni, akik elterelik a gondolataidat a rossz dolgokról. Nekem ez esténként néha visszajön mikor egyedül vagyok. Ilyenkor érdemes valamit olvasni, valami filmet keresni vagy bármit, amit szívesen csinálsz.

Ha nem múlna el, gondolkodj rajta, hogy mi lehet az, amin stresszelsz és hogy tudod megszűntetni. Vagy fordulj egy családtaghoz/pszichológ

...ushoz!

Amit mondhatok még, hogy én 3 évesen már a halálon gondolkodtam és azon sírtam, pedig sehol sem hallottam róla. Anyáék elvittek mindig egy közeli erdőbe, ahol kirándultunk egy nagyot és aznapra el is felejtettem mindent.