Normális, ha (az esetek túlnyomó többségében) csak azoknak az embereknek tudok a szemébe nézni akiket szépnek tartok, vagy akikhez legalább egy nagyon kicsit vonzódom?

Korábban nem tudtam, mi alapján dől el; aztán kezdtem rájönni, hogy a fent említett logikai séma az, ami a leginkább ráillik a viselkedésemre.

Szülők, nagyszülők, rokonok szemébe is csak nagy erőlködések árán tudok belenézni; a legtöbb osztálytársam vagy akár random korombéli, illetve nálam 5-10 évvel idősebb idegenek szemébe viszont gond nélkül, bármikor. Egyedül csak néhány osztálytársam van, akiknek inkább a homlokát vagy az orrát nézem, mert egyszerűen nem szeretek a szemükbe nézni. Ezen osztálytársak egyik közös jellemzője a többé-kevésbé zsíros és rendezetlen haj, gondozatlan arcbőr, valamilyen formában elhanyagolt külső.

Úgy hiszem, valamilyen okból kifolyólag mindig valamiféle szexualitást érzek a szemkontaktusokban.

Pár éve még nem volt szokásom az emberek szemébe nézni. Csak azóta kezdtem el megfelelni ennek a szociális normának.

Mi lehet a probléma velem, és mi lehet rá a megoldás?

Bármilyen ötletet, meglátást, javaslatot, egyéni tapasztalatot örömmel fogadok.

Fontosnak tartom leszögezni, hogy fiúk iránt is képes vagyok vonzalmat érezni, még ha elsősorban inkább lányokhoz vonzódom is.

17/F