32 évesen úgy érzem nincs tovàbb nem látom hogy az életemnek lenne értelme?

Egyre többször vannak nagyon ilyen depresszív gondolataim. Úgy érzem csak azért kellettem a vilàgra,hogy a szarcunamit én vigyem el még más élhesse az életét. Szar munkahelyeken kötöttem ki ahol végül kiderült ,hogy nem vagy jelentettek be vagy beugros voltam vagy csak pàr napos meló vagy egyszerűsitett meló a legutóbbi helyen is bejelentéssel szivoztak hamar leléptem mert se szerződés ,kifizetésrôl papír stb nem volt.Nem tudok munkaviszonyt felmutatni ami normàlis lett volna vagy évekig tartott volna. Az 2 éve vagyok megint munkanélkül a tavalyi éveben lett volna lehetőségem ,de apàm demens lett 24 óràs àpolást igényelt ,anyàm közbe àtéttes rákkal küzd. Tavaly karàcsonykor Apukàm elhunyt. Megbàntam hogy nem mentem el dolgozni szerintem lett volna esélyem persze tavaly ezt nem így làttam,mert volna probléma reggeltől estig az öreggel,de rajta nem lehetett segíteni a betegsége miatt. Úgy érzem minden elvsesződött még a rokonaim úgy élik életüket tovàbb mintha mi sem történt volna az én életem egy nagy szar. S Tesóm úgy szakmàt tanult külföldön most 1 hónapja kezdett abban munkakörben. Addig én nem talàlok semmit. Sokszor dühös vagyok a testvéreim tavaly is élték a kis életüket nyaraltak még akkor is ,hogy tudtàk az öreggel mi a helyzet egyszer nem volt annyi se menj el pàr napra. Most anyàm beteg én màr nem bírom ezt csak nem értem miért én kapok ezt màr megin. Úgy érzem semminek nincs értelme én így nem làtom azt hogy nekem valamikor is jobb lesz. Nincs pàrkapcsolt,gyerek, munkalehetőség. Úgy érzem sosem élhetek úgy igazàn. Úgy érzem megfàsult megkeseredett ember vagyok.Aki szégyenli hogy nincs munkàja nagyon aggaszt hogy nem tudok éveket összeszedni és mi lesz ,ha találok de lebetegszem vagy elüt egy autó stb. Bocs hogy zavaros de most is zokogok a kilátástalansàgtól sokszor úgy érzem a másvilàgon legalább már békén hagyna mindenki.