Normális, ha elszomorít ez az egész, hogy anyukám elviccelte, hogy Escapellet kellett bevennem és azt hiszi az unoka az egy jó buli?
2 éve dolgozó felnőtt nő vagyok. Friss a kapcsolatom, sajnos elszakadt az óvszer.
Beszéltem erről anyukámnak, hogy bevegyem vagy sem az Escapellet. Erre anya azt mondta helyettem nem dönthet és le kell rakja a telefont. Ma mondtam neki, hogy bevettem. Elkezdi hát mégis bevettem? Mondom persze hogy, én nem akarok terhes lenni! Sajnos mar most érzem a mellékhatásait a hormonbombának. :(
Erre azzal poénkodott, hogy kár, pedig már azt tervezte, hogy elmegy helyettem GYESre hogy kereshessek pénzt, ahogy elterveztem a dolgaim és még azt is megkérdezte minek nevezném el a gyerekem. :O
Mondtam neki, teljesen lényegtelen, mert úgysem leszek terhes. Annyira érzékeny vagyok most, máskor jó néven tudom venni a viccet de ez nem az a helyzet.
Már unokázna, mert 26 évesen neki már 2 gyereke volt, azt hitte már nekem is lesz ekkorra, unja magát 52 évesen, mert már mind 4 gyereke elköltözött másik városba (na vajon miért).
“ szeretném ha lenne majd nagymamája az unokájának,”
Ha most felelőtlenül nem védekezel, még felelőtlenebbül kapkodod az Escapel gyilkos tablettákat, nem jósolok anyádnak unokákat.
Arról a gyógyszergyárak mélyen hallgatnak, hogy a hormon nem játék. Végzetes következményei lehetnek.
Szerintem jó dolog ha ilyeneket is megbeszéltek. Én azt gondolom hogy amiket mondtál azt azért " viccelte el" mert lehet érezte, hogy befeszültél. Próbált a hangulatodon javítani.
Viccesen elmondta, hogy szeretne unokát, nyilván nem a GYED miatt.
Szerintem ezzel is csak azt szerette volna közölni, hogy melletted van és segít!
Normális hogy rád hagyta a döntést mert irányítani nem akar.
Esetleg egy terhességi teszt????
Talán kapnál rá választ hogy hatott e időben vagy nem.
14es
Lehet unokazna és kicsit csalódott lett, amikor megtudta mégis bevetted. Mert ha megosztottad vele ezt az infót, úgy hogy hezitalsz, akkor valószínű valóban elgondolkodtal azon, hogy jöjjön a baba.
Viccelődéssel próbálta leplezni csalódottságát, de miért baj, ha unokázna? Mi ezen olyan szörnyű?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!