Rám miért nem úgy hat a nyomás, mint másokra?

Szüleim elvárták, hogy jó tanuló legyek, pontosabban mindenből ötös, matek fizika nehezen ment abból elég volt nekik a 4es. Ők amúgy rossz tanulók voltak mindig is. Más emberekből ez teljesítménykényszert vált ki, maximalizmust, az ötös se jó, csillagos ötös kell, bármit mondanak a szülők abban meg kell felelni. Na, nekem ez pont úgy hatott, hogy bele sem kezdtem a tanulásba, mert úgysem lesz ötös, nem tanultam, nem érdekelt a suli, nem is voltam jó tanuló, 3 egész körül voltam mindig. Egetemre mentem szülői nyomásra de otthagytam hamar és azóta sincs diplomám. Megmondom őszintén, inkább lennék maximalista, inkább lettem volna kitűnő tanuló, lehetne most diplomám, de nem, én csak stresszeltem ezen és akkor inkább bele sem kezdtem és nem is voltam jó semmiben, mindig szorongtam a téma miatt és mai napig bánt, hogy nem vagyok olyan, mint amit elvártak volna tőlem és úgy éreztem valami gátol abban, hogy eleget tegyek nekik.

A másik, én kiskamaszként híztam pár kilót. Sokat bántottak miatta a suliban, majd híztam még többet, összesen olyan 10-15 kg lehetett rajtam pluszban, ekkor már a családom is mindig bántott, mindenkinek volt valami megjegyzése, csak volt olyan is, aki napi szinten szidott emiatt. Na, ilyenkor egy másik tinilány anorexiás lenne, ami nyilván nem jó, de én valamiért fordítva működök és pont, hogy nem fogytam, hanem tovább híztam, ettem, evéssel vigasztalódtam. Kövér lettem és az is maradtam. Más lánynak meg beszólnak a normal alkatára, hogy milyen dagadt és egyből abbahagyja az evést. Nem akarok nyilván anorexiás lenni, de az elhízás sem egészséges, ha kevesebbet kezdtem volna enni, akkor legalább ezzel nem bántottak volna.

Miért működöm ilyen defektesen?