Miért bánnak így velem?

Valójában félig meddig tisztában vagyok az okkal, inkább arra lennék kíváncsi, hogy ez mikor és hogyan változtatható meg.

Nos a családomról és a barátaimról van szó. Mindig is csendes, az árnyékba visszahúzódó típus voltam. Ha valaki gondolni akart rám valamilyen módon, egyből kijött a tiltakozós énem, és elhárítottam őt. Hogy “rám nem kell gondolni nincs semmi baj” “Hagyj itt nyugodtan ha menned kell, majd valahogy hazajutok” “Nem kell felköszöntened, menj a dolgodra nyugodtan” és hasonlók. Szóval elhitettem mindenkivel hogy rám nem kell gondolni, és hogy megvagyok minden nélkül. Hogy akár hajnali egykor is otthagyhatnak bárhol, mert megleszek és hazajutok. Tehát ilyen voltam, ezért egy idő után mindenki már szó nélkül a semmibe vett ha úgy tartotta a kedve. Csakhogy az egyetlen igazi barátom, leült velem beszélni, és elmagyarázott nekem pár hónappal ezelőtt pár dolgot. Hogy ne legyek ilyen, és igenis gondoljanak rám is, és várjam is el. És ez merőben megváltoztatott bennem mindent. Most már ugyan annyit várok mindenkitől, amennyit és is adok.

A nővérem múltkor lebeszélt velem egy találkozót, majd az utolsó percben le akarta mondani egy nagyon gagyi kifogással, amikor én már utaztam 20 kilométert emiatt. Úgyhogy nem engedtem neki, és kiakadtan rá. Furán fogadta, de velem maradt és jól elvoltunk. Egyébként ő használt ki a legtöbbször engem amiért hagytam.

Hogy tudnám elfogadtatni vele azt hogy mostmár ilyen vagyok, és elvárom tőle hogy úgy viselkedjen velem ahogy én vele, és ahogy elvárható lenne? Szeretném ha mindenki tisztában lenne vele ezentúl hogy számítani akarok.

Köszönöm előre is a válaszokat!