Csak én szeretek egyedül enni? Miért jó ez társaságban?

Jaj a small talkot ne is említsd. Megkértek hogy a szünetben együnk együtt, de nem csak a hangokat, hanem a közbeni sztorizásaikat se bírtam már. Azt hitték valami bajom van mert nem szóltam semmit. Ennyire nehéz ezt levenni, hogy egyszerűen irritál az egész dolog. Otthon is családdal a közös evés jaj de fontos ceremónia. Erre van az a taktikám hogy direkt később megyek enni mint ők, így biztos nem találkozunk (remélhetőleg). Vagy késő este, az is egy opció. Nem szeretem ha néznek ha eszem, se azt nézni hogy más eszik, a hangok meg egyenesen gyilkosságra késztetnek néhány embernél.

Ebben az a szégyen hogy azt feltételezted ennyiből hogy aszociális vagyok a családommal szemben. Az antiszociális teljesen mást jelent. Pusztán azért mert enni nem szeretek társaságban, szoktam a családommal úgyhogy megnyugtatlak. Abba meg bele se megyek, hogy az evésen kívül is van élet. Ez az elszigetelődési viselkedés rejtély nálam hogyan alakult ki benned ezekből, de nem is izgat annyira a válasz.