A 30 éves kor tényleg egy "nagy lépcsőfok", egy amolyan "következő szint" életünkben?

Mindenki más.

Szerintem is 30 felett már felnőtt férfi/nő az ember. Attól még érezheti magát sok mindenben gyerekesnek, tapasztalatlannal.

De én is máshogy éreztem magam, mint húszas éveimben. Kiteljesedett az önállóság, függetlenség, végre teljesen tisztában lettem önmagammal, nekem nagyon jó időszak volt a 30-40 közötti. 40 felett is változnak dolgok. Nem minden pozitív irányba :D

Hát kerek szám, ha kicsit meg akarod törni a hétköznapok szürkeségét, tekinthetsz rá úgy, hogy speciális. Sokáig nem lesz ilyen.

Ugyanakkor engem megvisel(t).

Már nem vagyunk huszonévesek, oda az erős, sokat kibíró, rugalmas huszonéves testünk, már felgyorsulnak/látszódnak a testi változások.

Egyre nehezebb párt találni és gyerekvállalás terén is ketyeg az óra.

Ez így van akkor is, ha nem akarunk tudomást venni róla. Pl én is úgy élek, mint egy 21-23 éves és emiatt sok dologról lemaradhatok végleg. De a biológiát nem lehet megerőszakolni és a szerencsésebbeknek már családjuk is van 30-ig. (Erre nem érvényes reakció, hogy de esetleg elválnak, mert a későn szülők is elválhatnak.....)

Nálam 29 évesen volt egy kisebb megzuhanás, akkor döbbentem rá igazából, hogy nem vagyok örök életű. Persze, ezt mindig is tudtam, mindenki mondta, hogy "egyszer te is megöregszel!", a fülem hallotta, de a tudatomig igazából 29 évesen jutott el ez a dolog végérvényesen. Ráadásul hallottam egy dalt, ami még inkább megcsapott:

https://www.youtube.com/watch?v=t4oMjfhbRGk

Megcsapott a gondolat, hogy talán a csodák tényleg eltűntek? Megszűnt a naiv gyermeki ráébredés az újdonságokra? Aztán előjöttek olyan gondolatok, hogy nem hibáztathatok mostantól senkit semmiért, sem a múltban, sem a jelenben, sem a jövőmben, ahol állok az életben, arról csak és kizárólag én tehetek, és ahova eljuthatok, az az én sikerem, az én kudarcom lesz.

Utána szép lassan kijöttem ebből a negatív hangulatból, sőt, mentálisan megerősödve töltöttem be a 30. évemet.

Onnantól pedig elkezdtem magam egyre inkább megerősíteni fejben. Tudatosan tartottam életben magamban a gyereket, hogy a csodák ne szűnjenek meg, ám edzettem magam mentálisan, hogy ez az évtized jobban, hasznosabban, boldogabban, és kiegyensúlyozottabban teljen el, mint az előző. Naptól napig azon dolgoztam, hogy ma jobb entitás legyek, mint tegnap voltam, holnap pedig jobb entitás legyek, mint ma vagyok.

Lényeg ami lényeg, nem akarom elnyújtani, de jelenleg 33 éves vagyok, rengeteg dologra rájöttem az életben, mentálisan sokkal erősebb vagyok, mint mondjuk 25 évesen, és testileg pedig jelenleg életem formájában vagyok. Erő, kitartás, külső, minden. Szétfeszít az erő, mert már sokkal bölcsebben élek, mint annak idején. És ezt a dolgot hajszolom. Jövőre mindenben még jobb akarok lenni. Az életet most már egy folyamatos fejlődésnek látom. Olyan, mint egy hegymászás. Nekem magasabbra kell törnöm. Minél magasabb vagyok, annál szebb a kilátás.

Az a baj, hogy erről még 500 oldalt tudnék írni, mire jöttem rá azóta, mi változott bennem, de inkább mindenki tapossa ki saját magának ezt az ösvényt, és járja be úgy, ahogy a legjobbnak látja.

Akörül vagyok, szerintem is így van. Nem is arról van szó, hogy fejben mennyire vagy érett, van aki 80 évesen sem lesz az.

Ez a 30 az a vonal, ahol már elkerülhetetlen a felelősség, muszáj dolgoznod, amellé társadalmi elvárások vannak, amit le lehet pottyantani, de így vagy úgy utol fognak érni (ha máshogy nem, elhagynak).

Főleg a munka és az idő terén vettem észre, hogy egyre nagyobb a szívás. Nincs időd szinte semmire, nemhogy még meló után szociális életre, barátokra. Jobb esetben ott lenne a hétvége, de akkor felakarsz töltődni, kicsit pihenni végre, sokszor ez is kiesik. Majd telnek a hetek, hónapok és észreveszed, hogy elment az év egy csettintésre anélkül, hogy bármi érdemlegeset csináltál volna, közben a kapcsolataid is halottak.

Egy kilépést és munkahelyváltást százszor jobban meg kell gondolni, mert mi van ha nem találsz másikat fél-1 évig? Mi van ha a területeden nem tudsz elhelyezkedni? Már nincs aki annyit besegít, mint 20-25 évesen. Így odaszorulsz ahol vagy, sokkal jobban láncra vagy kötve és nem akarod a tartalékaidat felélni, úgyhogy legszívesebben fognád a kötelet.

Nyílván egyénfüggő, de azért inkább a 40-et mondanám egy olyan kornak, amikor hirtelen el kezdenek változni a "dolgok" és sokkal jobban oda kell figyelni mind az egészségedre, mind a kondiciódra, látható nyomai kezdenek lenni az öregedésnek (a huszasok már kinéznek maguk közül) és így tovább.

Na meg persze a HR-esek is odab*szhatnak egy rosszmájú "túl idős a teamhez" cimkét a cv-re, ha épp munkát keresel.

#3 nálam a világon semmi nem változott, persze ha akarsz húzogathatsz határokat 30, 40, 50, stb éves korban de teljesen felesleges. Azzal meg, hogy mások mit várnak el, vagy mit gondolnak arról, hogy egy kerek életkort töltöttel be vagy foglalkozol, vagy nem, belátásod szerint.

Az önmagában hülyeség, hogy azzal hogy harminc lettél valami nagyobb lépcsőfokra hágtál fel.