Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Miért vagyok ilyen?

Miért vagyok ilyen?

Figyelt kérdés

Nehéz elkezdeni, de úgy érzem, problémáim vannak a kötődéssel (többek között). Elsősorban, nem szeretem a szüleimet sem. Mármint nem utálom őket, nem is tartom őket rossz szülőnek,nem voltak velem szigorúak, egyszerűen nem alakult ki bennem olyan erős kötődés,mint amit észreveszek másoknál. Mint valami ismerősök,akikkel néha dumálok. Másrészt,sokszor vitatkoztunk,aprócska dolgokon is. Talán közrejátszhat az,hogy a nagyszüleim neveltek, őket talán már szeretem, de annyira nem szoktak hiányozni (egyedül élek), csak olykor jól esik ha egy órát beszélünk telefonon, de ennyi. Ők mind szeretnek engem, és éreztetik is. Nem értem,különösképp a szüleim irányába,hogy miért vagyok ennyire közömbös. Ahogy említettem, egyedül élek, és egy percig sem hiányoztak a szüleim, mióta elköltöztem. Tehát család irányába nagyjából ilyen a viszonyulásom, ellenben barátokhoz úgy hiszem, ezerszer jobban tudtam mindig kötődni, sőt, ott én adtam bele általában effortot. Viszont a baráti kapcsolataimban is úgy gondolom, hogy nem megfelelő a hozzáállásom: valakit megkedvelek, megszeretem hamar, utána pedig elkezd idegesíteni minden kis gesztusa, ahogy beszél, ahogy gondolkodik,és valahogy azt a belső késztetést érzem,hogy meg akarom bántani, valahogy bele akarok gázolni. Ennek az érzésnek próbálok nem engedni, de néha direkt bunkó vagyok,hogy rosszul essen neki,mert idegesítőnek találom a másik lényét. Ezt majdnem mindenkivel így érzem, megkedvelem és utána hihetetlenül irritál mindene. Mindemellett szeretem kontrollálni is az embereket,vagyis ezt inkább ők mondták,mint visszajelzés. Magamat egyrészt nagyon szeretem, úgy érzem a legjobb, legszebb vagyok és aki meglát az utcán, biztos azon elmélkedik, hogy mennyire elbűvölő vagyok. Másrészt utálom is magam, mert ügyetlen vagyok sok dologban,nehezen találom fel magam stb. Tehát azért vannak hibáim, látom őket. Bocsánatot szinte sose kérek, sőt, szerintem mindig csak nekem lehet igazam. Ha valaki nem teljesíti azt amit akarok, akkor kikelek magamból. Talán ennyi, nem tudom kit szeretek őszintén a világon, hisz még akit úgy gondolom hogy szeretek, vele is úgy érzem,hogy bántani akarom.

21L



2023. szept. 15. 14:39
 1/8 A kérdező kommentje:
*a nagyszüleim neveltek kb 10 éves koromig,azon felül a szüleim
2023. szept. 15. 14:42
 2/8 anonim ***** válasza:
77%

Azt gondolom, hogy meghatározó volt az a 10 éves korig való nagyszülői neveltetés, főleg, ha a 0-3-4 éves időszak bennefoglaltatik. A 0-4 éves korban alakul ki a kötődés alapjai, ha ez sérül, akkor lehetnek kapcsolódási problémák az eredeti szülők-barátok-ismerősök felé is.

Ismerős a téma, mert én kórház miatt voltam a szülőktől távolabb és meg is látszódik.

A te helyzeteden vagy pszichológus tud esetleg segíteni, vagy az, amit elkezdtél, hogy fékezed magadat.


Oké, hogy tudsz dolgokat, de tudatosítanod kell magadban, hogy ettől még te is ugyanolyan ember vagy, mint bárki más. Tehát csak óvatosan az arcoskodással:).

2023. szept. 15. 14:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
76%

Nem olvastam végig, de ez a része érthető.

Én sem tudok kötődni szülőhöz és normálisan viselkedni is nehezen tudok vele.

Apám elhagyott 1,5 évesen, majd 3 éves koromtól egészen máig mindennapos veszekedésben és harcban nevelt anyám és az új embere.


19 éves fiú vagyok, de a mai napig a fejéhez szoktam ezeket vágni, hogy nem volt meggondolt és egy normális ember nem marad olyan kapcsolatban, ami a gyerekeit tönkreteszi.

Engem a mai napig utalnak emiatt még nagyszüleim is, mert ezt nem félek mindig kimondani.

2023. szept. 15. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
Én is ilyen vagyok...
2023. szept. 16. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 Senior Séf ***** válasza:
46%
Kamaszkorban általános jelenség.
2023. szept. 16. 18:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 A kérdező kommentje:
21 vagyok:))
2023. szept. 16. 19:51
 7/8 anonim ***** válasza:

Én 29 leszek...


#4 voltam

2023. szept. 17. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:
Pontosan melyik részével tudsz azonosulni?
2023. szept. 17. 15:27

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!