Előfordult már veletek, hogy nagyon küzdöttetek egy képzésért majd mire odajutottatok a körülmények miatt elvesztettétek a motivációtokat és arra gondoltatok, hogy jobb lenne hagyni az egészet? Mit döntöttetek végül?
Voltam így: érdekelt a talpreflexológia, elmentem egy képzésre. Párban dolgoztunk, a gyakszis társam sem volt szimpi. Amikor a vége felé jártunk a képzéssel, kezdtem rájönni, hogy én full intro vagyok, így ebből a végén nem lesz vállalkozás-építés. A vizsga gagyi volt, de lett papír.
Sajnos azóta sem használom a megtanultakat.
Igazából a távolság és a körítés teszi számomra nehézzé most. Persze sejtettem, hogy ez lesz csak sokkal nehezebb hiszen nem ehhez vagyok szokva és hát a beosztás sem igazán szabad.
Persze nyilván szeretném meg biztos kialakul majd ez csak most nehéz azért.
Jártam hasonló cipőben. Jelentkeztem egy főiskolai képzésre, aminek kezdetben minden percét imádtam. Aztán kaptam egy borzalmas csoportvezetőt, aki folyamatosan azt éreztette velem, hogy a többiekhez képest semmi vagyok. Tepertem, amennyire csak tudtam, és a saját képességeimhez képest rengeteget is fejlődtem. Neki ez se felelt meg. A dolog már odáig fajult, hogy lelkileg kezdtem teljesen kikészülni.
Világ életemben jó tanuló voltam, a legtöbb tárgyamat ötössel vagy négyessel zártam. Itt pedig szó szerint vért izzadtam a hármasért. Sose voltam elég. Tényleg nagyon megviselt.
Amikor a szigorlatomat kettessel zártam az ő tárgyaiból, nagyon elkeseredtem, és komolyan fel akartam adni az egészet. Ugyanakkor álmaim állásáról volt szó, és a többi részét tényleg élveztem. De nem voltam benne biztos, hogy megéri-e ez a szenvedés...
Végül egy teljesen banális dolog segített átlendülni a dolgokon, és új erőre kaptam. Rájöttem, hogy nem engedhetem meg magamnak, hogy egy ilyen ember tönkretegye a jövőmet. Akkor is lediplomázok elsőre, ha beledöglök is :D A többi tanárom, a családom, a barátaim, ráadásul még a gyakorlati helyem is mellettem állt. Végül meg is szereztem a diplomámat, és négyes érdemjeggyel zártam le a tanulmányaimat. Legszívesebben az orra alá dugtam volna a diplomámat, hogy nesze, tessék, megcsináltam :D De nem akartam lealacsonyodni az ő szintjére.
Velem is volt már ilyen, bár nem olyan "drasztikus". Telefonon lebeszéltem mindent egy fizetős tanfolyammal kapcsolatban, csak vizsgázni kellett volna bemenni később, már kiküldték postán a tananyagot is, de az utolsó pillanatban rájöttem, hogy ez nekem nem fog sikerülni (szakítás, eleve meglévő mentális bajok milliója...).
Nem bántam meg, hogy nem dobtam ki feleslegesen az ablakon egy rakás pénzt...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!