Gimis lányok miért nyomulnak rá 40-es pasira?

Érettebb.

Ti gyerekek vagytok számukra.

Annak idején egy 30+ férfi ofőt kaptunk ki. Nekem már akkoriban gondjaim voltak azzal, hogy kihez vonzódok. Akkor voltam 16, de nem érdekeltek se a fiúk, se a férfiak, viszont nagyon akartam, hogy érdekeljenek. Ezért bemeséltem magamnak, hogy vonzódok az egyik fiúhoz, meg, hogy milyen helyes az ofő és, ha pl látott valamelyik rokon, akkor úgy, hogy jól lássa a rokon elkezdtem az ofőm egyik kiránduláson készített fényképét nézegetni "szerelmes" tekintettel. Meg sokat próbáltam beszélni a bartaimmal és a rokonaimmal a fiúról meg az ofőről, de közben legbelül éreztem, hogy nem érdekel egyik sem, mégis úgy beszéltem, mintha izgatnának és így a körülöttem levő emberek látták, hogy ez a fő témám.

Ezt a rokonok betudták kamasz rajongásnak az ofő iránt, megnyugodtak, hogy csak egy átlagos kamasz vagyok én meg ennek örültem.

Ez úgy fél évig tarthatott, utána jó ideig elcsendesedtem.

Volt időközben egy fiú párom is, de nagyon átvertem szegényt, csak összejöttem vele, hogy ne legyek a lúzer, de sosem éreztem azt, hogy én vonzódnék hozzá vagy bármit amit érezni szoktak a fiúk iránt. Lényegében ezért is szakítottunk, mert nem voltam belé szerelmes és ezért nem is vezetett sehova ez a kapcsolat, még komolyabb dolgokat sem tudtam vele csinálni. Aztán emiatt is nem kísérleteztem a fiúkkal, csak csendben elvoltam, főleg azért is, mert nem is kellett bizonyítani, mindenki tudta, hogy nincs velem gond, hiszen már párom is volt.

Amikor végzős lehettem az egyetemen lett egy legjobb barátnőm és akkor kezdtem el életem első megjegyzéseit kapni, hogy én nem vagyok-e véletenül... más. A rokonok is aggódni kezdtek. Aztán egy nap, már a legjobb barátnőm is érezte, hogy lehet, másképp látjuk a barátságunkat és megvolt vele az életem legkínosabb beszélgetése. Akkor kezdtem megint "kötődni" az egyik fiúhoz, majd az egyetemen egy másikhoz és nem érdekeltek, mégis bemeséltem magamnak, hogy érdekelnek, fontosak nekem, szeretem őket.

Ugyanúgy akkor kattant be nálam az, hogy elkezdtem kiemelni random dolgokat a felnőtt férfiakban, hogy az nekem miért "tetszik" az adott férfiban.

Utána szétmentünk a legjobb barátnőmmel és megint csillapodtam.

Majd az egyetem végén nagyon "beleszerettem" egy csoporttársamba, amikor az egyik tanárnőm iránt túlzottan rajongani kezdtem, illetve azon kaptam magam, hogy már jobban érdekelnek a csoporttársnőim, mint azelőtt.

Szóval én ezért "nyomultam" a felnőttekre, hogy ne lógjak ki a sorból és ne is érződjön, hogy én teljesen mást érzek.

Utoljára akkor kezdtem el nyilvánosan szerelmes lenni egy férfiba, amikor már felnőtt voltam. Szerelmes lettem az egyik munkatársnőmbe és egy idő után úgy éreztem, ha így haladok előre, rá fog jönni. Akkor kitaláltam magamnak egy párt. 1-2 rokon volt, akik tudták, hogy ez csak fikció (nem mondtam nekik, hanem levágták egyből), a többi barát, rokon meg bevette, ugyanúgy, ahogy a munkatársnőm is. Ennek úgy 7 éve lehetett. Tehát még felnőttként is előjött az, ami kamaszként.

7, ha ez nekem szólt, akkor lehet hogy van benne némi igazság. Az elhagyatottság részén szerencsére sosem gondolkoztam. Magányosnak nem érzem magam, elég sok ember körbevesz és elég sok emberhez fordulhatok, ugyanúgy fprdulnak hozzám ők is, illetve vidám pillanataink is vannak együtt.

Viszont az tény, hogy elég zűrös vagyok. De így jó, hiszen az ember unalmas lenne, ha nem lenne zűrös. :)

Az 5. válaszoló voltam. (meg a 6. is)

9-es!

Ez csak szerecsenmosdatás amit írsz!