Elválós életet élni miért számít normálisabbnak mint aki soha nem házasodik?

Mert még mindig az él a fejekben, hogy az illetővel biztos valami baj van hogy senkinek sem kellett házasságra. Ez még azokból az időkből maradt vissza amikor szinte kötelező volt házasodni, mert különben kikiáltottak vénlánynak vagy agglegénynek.

Az sok emberben fel sem merül, hogy vannak akik direkt nem akarnak házasodni, előzőleg elszenvedett családi traumák vagy rossz párkapcsolati tapasztalatok stb. miatt.

Nem mindegy ,hogy 40 éves korára még sosem volt házas vagy még sosem volt párkapcsolata (holott szeretett volna). Előzővel nincs semmi gond, manapság talán egyre többen nem vesződnek a házassággal, viszont volt/ van párkapcsolatuk.

Utóbbi esetben ha csak az illető nem aszexuális és aromantikus úgy tényleg lehet “valami baj”. Itt is meg lehet és kell is különböztetni azt akinek abszolút nem volt kapcsolata és akinek volt de senki sem maradt meg mellette (nem feltétlenül folyamatos válásra gondolok, folytonos szakítások is ide tartozhatnak). Mert ezek megint más szituációk.

Ez igazából két véglet és én nőként azt gondolom, hogy egyik se túl jó "parti", persze kivételek mindig vannak.

Aki 40 évesen még nem volt házas az jelentheti azt is, hogy nem akar kötődni senkihez, vagy éppen olyan gondja van, ami miatt nem való hosszabb távú kapcsolatra. De nyilván lehet, hogy csak nem találta még meg azt a nőt akivel el tudja képzelni a hátralévő életét vagy egyszerűen csak nem akar házasodni.

A másik véglet, akinek több házasság és gyerek van a háta mögött, azzal meg szintén lehet valami gond, ami miatt tönkre mennek a házasságai, ami nem csak az ő hibája, de mivel ehhez ketten kellenek ő is hibás valamennyire. Na meg van csomagja is, a gyerekek, akikkel foglalkoznia is kell és ennek a nők többsége nem annyira örül.

Ha mindenképpen csak a kettő ember közül kéne választanom, akkor én inkább a sosem házasodott pasit választanám, mert 1. nem akarok házasodni ( ez nem azt jelenti, hogy nem hosszútávú kapcsolatot szeretnék), 2. nem akarok pótmami sem lenni más gyerekeinek.

Szóval összességében én nem mondanám, hogy megbízhatóság szempontjából bármelyik jobb vagy rosszabb lenne, ez nem derül ki ezekből a tényekből.

Én egész életemben azt érzem, hogy a felesleges társadalmi elvárások áldozata vagyok :D

25 évesen frissen végzett egyetemistaként megkaptam, hogy miért nincsen saját lakásom, semmi egzisztenciám, hát annak már lenni kellene.

30+ éves koromra lett lakásom. Most 35 vagyok. Egy nőtől megkaptam, hogy "furcsa, hogy még senkivel nem éltél együtt" tehát már ez is kizáró ok.

Az persze fordítva elvárás, hogy ő a kölykével oda költözhessen a férfihoz, mert most az anyjánál él. És persze a férfi fogadja el őt gyerekestül úgy ahogy van :D