Csak én érzem úgy, hogy ez nettó rosszindulatúság?
Másfél órás vonatutam volt oda meg vissza kimondottan azért csak, hogy egy két magánügyi dolgot elintézzek.
Nem is nagyon örültem neki mert maga a dolog amit el kellet intézni az 5-10 perc és ezért kellet összesen 3 órát utaznom de mind1.
Retúr jegyet vettem nyilván és rosszul számoltam ki a visszautat és oda kerültem vasútállomásra úgy, hogy még nem indult el az a vonat amelyik 2 órával korábban indul vissza.
Oda rohanok gyorsan a kalauzhoz, hogy elnézést ezt a jegyet el tudná fogadni nekem, hogy ne kelljen a két órával későbbivel menjek és előbb haza tudják jutni?
Erre meg elkezdett velem üvöltözni az egész állomáson, hogy én mit képzelek, hogy ez a menetjegy 16:03-tól lesz érvényes ez meg a 14:03-as vonat és ha én ezen a vonaton akarok utazni akkor szépen megveszem erre is a jegyet vagy pedig az állomáson megvárom amíg jön a 16:03-as vonat.
Nem volt kedvem két órát várni ezért megvettem de szerintem ez nettó parasztság mert attól függetlenül én azt a jegyet megvásároltam.
Az egy másik kérdés, hogy rosszul számoltam ki az utat és két órával előbb visszaértem.
Pláne úgy, hogy többször is hallottam már ismerősöktől, hogy ők is elcsíptek már korábbi vonatokat és azok a kalauzok elfogadták nekik azokat a jegyeket amik ugyan nem arra szóltak de ugyanaz útvonal vonal volt teljesen és nem volt semmi probléma.
És mégha jogilag igaza is van akkor is kellene lennie az emberben némi empátiának és jóindulatnak.
Mert nem egy olyan dolgot láttam ami nálam kiverte a biztosítékot.
Egyszer egy barátommal utaztunk és az egyik utas aki előttünk volt rossz vonatra szállt fel kiderült, hogy teljesen máshová a kalauzt ezt észrevette leült mellé és elmondta, hogy akkor következő megállóban le kell szálljon és körülbelül egy fél napos kitérő lesz most ez így, hogy erre a vonatra szállt fel és majd azt mondta ezután, hogy attól függetlenül jogtalanul szállt fel erre a vonatra mert nem volt érvényes jegye és meg is fogja büntetni.
Azt hittem rosszul hallok
Most őszintén nem elég baj annak a szerencsétlennek, hogy alapból egy fél napos kitérője van és emiatt alapból lesz plussz költsége?
Feltétlenül szükséges még egy büntetéssel keménykedni?
1. Csak érvényes jeggyel lehet felszállni.
2. Nem volt felírva az ajtóra, hogy kötelező felszállni.
3. Igen őket is ellenőrzik. Az csipogó valami, amivel a jegyet nézi , jelzi , hogy nem érvényes. Szerintem azt bent is letudják ellenőrizni szúrópróba szerűen.
4. Az sem mindegy , hogy milyen stílusban említetted neki.
"Nincs merlegelesi lehetosege. Most elenged wgy bliccelot, utana felenged valakit nem ervenyes jeggyel, hol a vege?"
Ott hogy ezt némi jóindulattal meg lehetne oldani ha látszik az emberen, hogy ez egy vétlen dolog.
Ne hasonlítsuk össze azt aki becsülettel kifizetett egy jegyet de rossz vonatra szállt fel és teljesen rossz irányba tart mert összekevert 2 vonatot véletlenül azzal aki tudatosan felszáll jegy nélkül egy vonatra és úgy bliccel.
Nem érzed a különbséget?
Mert most egy kalap alá veszed ezzel mindkettőt holott ég és föld a különbség a kettő között.
Még az emberölések is megvannak különböztetve.
Gondatlan és szándékos.
Te egy kalap alá veszed például Szita Bence gyilkosait és egy olyan gyilkost aki teljesen vétlenül és nem szándékosan megölt valakit? Mind a kettőért jár büntetés de utóbbiért jóval enyhébb.
Lehet szélsőséges példa volt de így legalább érted mit akarok mondani
Abban egyetértek veled, hogy sok szituáció nem fekete fehér de ez a két szituáció teljesen fekete fehér és meg is mondom, hogy miért.
Mind a kettőnknek volt egy megvásárolt jegye amiből egyértelműen leszűrhető, hogy nem akartunk mi bliccelni vagy bármilyen szabályt sérteni.
Jegyünk volt amit megvásároltunk a pénztárból vagy az automatából.
Ez józan paraszti ész.
Én csak egy korábbi vonattal akartam volna hazamenni aminek az útvonala teljesen megegyezik azzal amire eredetileg szólt a jegyem.
Senkinek nem ártottam volna vele max leültem volna egy olyan helyre ami nem helyjegyes és kész.
A másik utasnál akiről meg meséltem meg gondoljunk bele ha valaki Győrbe akar menni és felszáll a Szeged felé tartó vonatra ki akarná valaki ezzel keresztül húzni a napját, hogy szándékosan ilyet csinál? Ilyen nem létezik szándékosan csak vétlenül történhet.
Az idő pénz!
Elméletileg lehetséges, hogy az a hely, amit foglalsz, fent van tartva valakinek.
Ez nevetséges ebben a formában, de a Murphy törvénye egy működő valami!
Ez akkor kínos, ha kifogsz egy fontoskodó bőrsípot, akinek tényleg van jegye az általad használt helyre - vagy tömve van a vonat úgy, hogy mozogni sem lehet - és elkezd neked ott pattogni.
Az emberi igazságérzet eléggé furán működik, - a legtöbb esetben azt nem tudják elfogadni az emberek, hogy a szabályok rendszerében miért pont őt sújtják a szabályok azzal, hogy nem kap "csak mostanra" olyan engedményeket, előnyöket, amelyet más, egyéb esetben ő sem adna meg másoknak. Az önmagunkat felmentő körülmények legyártásában egyébként is világbajnoki dobogósok voltak mindig is a magyarok...
Nem akarod felfogni, lassan írom: nem volt érvényes jegyed. Moziba se mész be olyan jeggyel ami 1 nappal későbbre szól.
Ha a jegy tényleg digitális, akkor érvényesíteni se tudja. Ha nem veszi el a jegyedet, akkor te az út után vissza is válthatod a célállomáson és ingyen utaztál.
Ha elveszi és eltépi, akkor lényegében nincs érvényes jegy a kezedben ha egy másik kalaúz jön ellenőrizni. Aztán te meg majd pattogsz, hogy de te megseftelted a másikkal. Nem igazán éri meg neki.
Nem tudom az állomáson milyen stílusban meg hangnemben toltad, de ha pl hangosan tetted mindenki előtt, akkor nyilvánvalóan azonnal ellekezni kezdett a közönség és tanúk előtt, nehogy korruptnak titulálják. Ugye írtad, hogy mindenki előtt kezdett el szidni, ergó ott sokan láthattak, hallgattak titeket.
Még azt is gondolhatta, hogy "próba vásárló" vagy.
Még egyszer leírom lassan: Nincs mérlegelési lehetősége. Ez azt jelenti, hogy nincs olyan, hogy gyilkos és gyilkos között különbséget tesz, tehát nem mérlegel, hogy te neked azért nincs jegyed mert:
- bliccelni akarsz
- elfelejtetted
- megette a kutyád
- rossz jegyet vettél
stb...
Nem mérlegel, azaz nincs jegy, nincs utazás.
Jó mind1 lényegtelen mert visszaváltottam azt a jegyet ettől függetlenül változatlan a véleményem, hogy az empátia nagyon sok ellenőrbe a 0 és -2 között van.
A vonat félig se volt tele és az állomáson se voltak sokan alig pár ember állt ott de azok már fél se akartak szállni ők másik vonatra vártak. Egyáltalán nem volt sértő a hangnemem amiatt lehetett feszült és tele a töke mert 20 perces késésbe volt a vonat és emiatt tudtam elcsípni.
De mind1 visszaváltottam a jegyemnek azt a részét szóval lényegében ugyanott vagyunk.
Ettől még nagyon sok ellenőrbe benne van az, hogy ahol csak lehet ki akar cseszni az emberekkel.
Volt egy olyan sztori is, hogy ismertem is az ellenőrt mármint úgy, hogy sokszor láttam mert gyakran ellenőrzött ott és az a tipikus kötekedő 20 percig nézi az igazolványodat és a bérleted, hogy hátha elgépeltél valamit és megbüntethetlek kategória.
Engem is ellenőrzött többször viszont egyszer sajnos hibáztam mert sietve vettem meg a bérletet és egy számot elgépeltem. Ezt ő ki is használta ott helyben ki is fizettem neki a 8 ezret de ezt nem hagytam annyiban.
Van egy olyan szokásom, hogy megőrzöm a régi bérleteimet és bevitték az elmúlt időszakból 6-ot.
Elmentem a központjukba panaszt tettem és megmondtam nekik, hogy remélem nem gondolják ezt komolyan, hogy a becsületes vásárlókkal így bánnak az ellenőreitek amiért egyetlen árva számot elgépelt és be is mutattam nekik az elmúlt a bérleteimet tehát nem lehetek egy bliccelő szóval az a minimum ha kompenzálnak.
Félreértések és hibázások bárkivel előfordulhatnak.
El is fogadták amit mondtam a bérletemet kijavították és másnap visszaküldték nekem a büntetés árát.
Utána megint ellenőrzött ez nyomi akkor azért az arcába nyomtam a telefonom, hogy utalásom jött a bkk-tól amit neki kifizettem.
Azért az arcért már megérte.
Utána megköszöntem a "kedvességét".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!