Mi az ami a legfurább benned, illetve mitől vagy szerinted valamiben különleges vagy eltérő másoktól?

11.

Kérdező.

Ebben igazad van...

Nem tudom rendesen megfogalmazni, mert én magam sem tudom a dolog miértjét, de van bennem valami, ami nagyon tetszik a gyerekeknek, főleg a pici babáknak, illetve állatoknak, különös tekintettel a kutyáknak és lovaknak.

Pedig semmi extra nincs rajtam! A külsőm is totál átlagos, tipikus huszonéves lány vagyok, a kisugárzásom viszont nem valami határozott, de a mosolyom szokták dicsérni. Csak valahogy a gyerekek nagyon nagy %-ban mosolyognak, vigyorognak rám, keresik a szemkontaktust, és nem egyszer volt már rá példa, hogy a közelemben megnyugodtak, vagy, ha összenéztünk. Pedig, ironikus módon, nem értek a gyerekekhez, nem is látom magam anyaként (legalábbis a következő 10 évben tutira nem), totál kínos vagyok, amikor mélyebb interakcióba kellene velük lépnem, mint szimpla mosoly.

Kutyáknál számtalanszor volt olyan (rokonoknál, ismerősöknél, barátoknál), hogy első találkozásnál úgy üdvözöltek, mintha valami régi kedvenc személyük lennék. És onnantól kezdve töretlenül ment ez tovább, valahányszor találkoztunk. Volt olyan is, aki megjegyezte, hogy fura ez az egész, mert a kutyus általában bizalmatlan és/vagy utálja az idegeneket. Vagy valami hasonló viselkedési szokás. És csak nálam viselkedett így. Egyik barátnőm mesélte, miután náluk voltam, hogy a kutyusa szomorú volt, és konkrétan keresett még valakit (engem), miután hazamentem.

Régen évekig lovagoltam, és az edzőm nem egyszer mondta nekem, hogy az akkor már öreg, élete első lovát csakis rám merte bízni, csak én lovagolhattam rajta. Edzések végén is nem egyszer jött oda könnyes szemmel (pedig aztán nála ez nagy szó), hogy nem tudja, mikor látta ennyire boldognak a lovat, mikor ment, dolgozott ennyire szívesen. Valamint, hogy amikor picit ő dolgozott vele, nála nem látott/érzett ekkora kedvet a lóban.