Rühellek bevásárolni, ki nem állhatom. Miért?

Fogalmam nincs, hogy miért forr fel a víz az agyamban, amikor boltba kell mennem. Mamahotelben élek, mert b*szok elmenni dolgozni, tehát lényegében az egész napom szabad. Két dolgom van, amit naponta-2 naponta kell tennem: Kimenni az Intersparba (2 perc sétára van innen) és kivinni a szemetet. Mindkettőt GYŰLÖLÖM. Egyszerűen legszívesebben törnék-zúznék, olyan idegroham jön rám, ha anyám kiküld a boltba. Ugye mindig menni kell és mindig ugyanazt venni: 10 zsemleee, 30kg felváágoott, 2 db 2,25l-es coca kólaaa. És ha már meghallom, hogy ki kéne menni a spárba, áh, gyilkolnék érte. Nem tudom, hogy mi az ami ennyire felcsesz benne. Az tény, hogy mindig rohadt sokat kell állni sorba, mert alig van kassza és mindig annyian vannak, hogy kilométeres a sor. Ilyenkor legszívesebben agyon lőném magam ott helyben. De igazából nem ez jut eszembe amikor felidegesítem magam a boltba menés miatt, hanem egyszerűen, hogy menni kell. Nem tudom elviselni. Tudom, hogy "first world problem" de egyszerűen felidegesít és nem tudom kontrollálni. A másik az a szemetet kivinni, mindig ráüvöltök anyámra, hogy HAGYJATOK MÁN BÉKÉN. Mindig amikor nagynehezen ráveszem magam, hogy kimenjek egy 15 percre sétálni a szobámból, akkor anyám mindig mondja, hogy várjak egy kicsit, mert odaadja a csomó szemetet a kukálból ami felgyűlt 1 nap alatt (sokat termelünk sajnos, de ez más téma). És ez is felnyomja a pumpát bennem, és nem értem miért, pedig csak várok 2 percet az ajtóban, anyám a kezembe nyomja a csomó szemetet, leviszem és kidobom és már szabad is vagyok. DE FELB*SZ, ÉRTED? 23 ÉVESEN MINDEN FELB*SZ IDEGILEG. Ezért is nem bírok dolgozni, mert amikor dolgoztam még tavaly, majdnem felökleltem a női menedzseremet férfi létemre, mert nekem senki ne mondja meg, hogy mit csináljak, én DEVIÁNS AKAROK LENNI, hagyjon békén a világ magamban, ne szóljon senki hozzám.

Nem, nem trollkodom, tényleg ezek mennek le a fejemben. Mivel olyan helyen élek, ahol dühkezeléssel nem tudtam bejutni segítségért, és nem akarom gyógyszerezni magam pszichiátrián, ezért kicsit kijátszva a rendszert bejutottam addiktológiára videojátékfüggőséggel, ahol kaptam idén márciusban klinikai szakpszichológust, de nem érzem, hogy segítene. Komolyan néha az öngyilkosságon gondolkodom, elég sok embertől megkaptam, ha ilyen szenvedés az élet, akkor minek erőltetem? és sajnos igazuk is van. Na mindegy. Tehát a kérdés adott, mi a fene bajom lehet? Ez betegség, vagy csak tulajdonság?