Egy pszichopata lehet kedves, jólelkű?

Ha nincsenek érzései az nem jelenti nálam azt, hogy alapból rossz lenne a személyisége. Az egy semlegesen állapot mondhatni, abból ez nem feltétlen következne. Rosszul tudom?

#4: Valami ilyesmire gondoltam igen, viszont ha ez igaz akkor én is az vagyok. Viszont nálam ez ennél bonyolultabb.

Fura ez a kérés, de megpróbálom leírni magam. Vannak viszonyítási alapjaim, családomban még ma is él egy olyan ember nagy egészségben akiről még én is megállapítom hogy az. Tudámonyos cikkeket is olvasgattam ezzel kapcsolatban (ha valaki tud jó könyveket az leírhatná), de erről konkrétan semmit. Egyetemre járok már, így némi élettörténetet tudok adni ami megtörtént. Más emberekkel úgy akarom megkedveltetni magam, hogy a kedvükben járok, és mindig nagy odaadással segítek nekik bármiben. Emiatt igazából őszinte barátaim sose voltak, sose osztok meg magamról nagy dolgokat. Gyerekkorom óta rengeteget hazudok, nagyon ártatlan embernek adom ki magam, sulikban én voltam "az ártatlan" állandóan. Holott unalmamban a termekben hagyott cuccait másnak hol elrejtettem vagy kidobtam vagy összetörtem amikor nem figyelt senki. Délutáni órákban amikor mindenki ment haza, csak én vártam a buszomra. Ez általános iskolás esetek voltak. Volt amikor előkerült 1 ilyen tettem, de nem szúrtak ki végül. Hasonló eset volt amikor egy értékesebb követ loptam el sulis ásványkiállítás alkalmából, mert megtetszett az egyik. Meg is történt, de ahogy észrevették nagyon óvatosan rávezettem már egy olyan személyre a lopást, akit már kaptak el így gyerekként (nem volt tőle nagyon idegen az ilyen). Nagy felhajtással hazaküldték aznap, majd a suliba se jöhetett később. De abszolút nem érdekelt mi lett vele, csak örültem a kristályomnak hazafelé. Az akkori legjobb barátom amikor rájött a sok kamu szövegeimre amikkel könnyen dobálóztam anno, bosszút akart állni rajtam, de én bizonyítékok tudatában rendőrségi feljelentést tettem ellene, ahol az ártatlanságomra építve önvédelemből nyilatkoztam akkoriban. Így kicsit nagyobb kedvvel mentem abban a napokban suliba, hogy engem titulált minden tanár és osztálytárs áldozatként. Őt meg leépítettem hazug emberre, aki lelkileg akar bántani. Ezt nem részletezem, pedig lehetne hogy ne legyen zavaros. Nem érzek semmit az ölelés hatására, ha vesznek nekem valamit az emberek, vagy ha szexuális együttlétről van szó a sok közül kiemelve. Tulajdonképpen amit szerelemnek hiszek az valójában birtoklási vágy lehet részemről más felé. Nem tudtam sírni amikor meghalt egy állítólag számomra nagyon fontos szerepet betöltő személy, egyszerűen semmi nem volt bennem és most sem ennek hallatára. Nagyon sebezhetőnek érzem magam ha nem tudom kiismerni az adott személyt akihez kisebb/nagyobb közöm lesz valószínűleg. Emiatt túlzottan odafigyelek erre. Nagyon szeretem megtudni a mások titkait, kik ők valójában, mire gondolhatnak magukban. Nagyon odafigyelek minden lépésemre, mit mondok másnak, mikor mit hazudok (mostanság). Nagy az önkontroll bennem úgy hiszem, de ez nem mindig volt így. Gyerekkorom óta nézek gore videókat, de csak mert érdekel az emberi test belülről. Ezt mások indították el bennem, nem magamtól kezdtem érdeklődni hullák iránt pl. Nem bánok semmit úgy ha összegezni kéne bármit is ebből. Sőt asszem kifejezetten öültem is magamnak a cselekmények folyamatai közben, hogy ezekre is képes vagyok ha szükségesnek érzem. Nem a világ sztorija lett végül, de nagyobb felvágásokat is szívesen olvasnék.