Titeket bántottak már meg nagyon?

Egyik alkalommal megcsalt az akkori barátom és végig hazudott erről a dologról. Csak a legvégén vallotta be.

Másik alkalommal életemben először kirugtak egy munkahelyrol olyan indokkal, hogy nem elégedettek a munkámmal. Ehhez tudni kell, hogy abszolút a maximumot nyújtottam, a könyvvizsgalonk nem győzött dicsérni, milyen szuper munkaero vagyok, ráadásul 4 év után történt váratlanul és hirtelen.

Tehát 4 évig elégedettek voltak, aztán hirtelen nem. (utólag derült ki hogy kellett a helyem a gazdasági igazgató rokonanak).

Na azért ezek fajtak egy darabig... Mostmar nem. 😃

Többször is.

De bevallom, én is bántottam már meg nagyon másokat.

Igen, akadt rá példa. Ami most elsőnek eszembe jutott, az egyik első durvább veszekedésem volt az egyik szülőmmel, aki azt találta mondani, hogy "én vagyok élete legnagyobb hibája". (nemsokkal azután vágta a fejemhez, hogy egy mondva-csinált okkal rúgták ki az addig biztos munkahelyéről, nekem pedig kialakult a vezetéstől való félelmem, ez váltotta ki az ominózus veszekedést)

A másik sem volt sokkal kellemesebb; a már volt edzőmnek akkor nagyon ment a szekér, így nem mindig volt könnyű művelet úgy kilogisztikáznia a dolgokat, hogy mindannyian beférjünk a kijelölt időbe. Évek óta oda jártam, amikor olyan időszak jött, hogy nem ment, és konkrétan bénáztam, de nem akartam feladni. Előtte erre sosem volt példa. Ő pedig a fejemhez, és pár másik lányéhoz, vágta, hogy őt nem érdekli, ha nem megyünk többet, tucatjára vannak itt még mások (ami túlzás volt, azért akkora kereslet nem volt a környéken, főleg a sok konkurencia mellett), akik örömmel jönnének helyettünk. Már az nagyon bántott, hogy ennyire pótolható "izének" nézett minket.

Utána nem sokkal később lettem fültanúja annak, ahogy párunk ellen szándékosan hangolta a többieket. Nem sokkal később otthagytam a helyet, mert egyszerűen egyre durvább dolgokat művelt, és már nem bírtam az egészet.