Csak addig vagy jó a másiknak, meddig előnye származik belőled?

Abszolút volt.

Családban is, barátomnak hitt személlyel is és párkapcsolatban is.

Eredmény = magam vagyok,óriási bizalmi deficittel mindenki felé :(

F

Évek bizonyítják hogy így van. Ritka aki téged értékel, úgy ahogy vagy.

Bizalom elsősorban magam irányába, aztán jöhetnek a többiek, ha megérdemlik.

Egyre több ember viselkedik így, sajnos. Mintha már lassan ez lenne a normális, pedig nem szabadna annak lennie. Kihasználják egymást, mert vagy nem akarnak maguk megtenni valamit, vagy valamilyen okból képtelenek rá, és akkor már egyszerűbb mást felhasználni erre. Csak közben mégsem értékelik a másikat eléggé és csak az ilyen helyzetekben jut eszükbe a másik létezése.

Velem is nagyon sokszor megesett már ez, szép hosszú listám lenne róla, viszont, amit most mindenképp leírnék:

anya alsós tanár, ennél az ominózus esetnél, egy olyan lány kezdett velem barátkozni, aki tényleg gyengén is teljesített, és pont akkor, hirtelen anya lett az egyik tanítója (nyugdíjba ment az előző). 2. vagy 3. osztályos lehettem, nem láttam át a dolgot, hogy csakis azért kezdett el nyitni felém, mert anya akkor vette át az osztályt. De ügyesen csinálta, mert fokozatosan történt. Aztán ugye egy évvel később átment felsőbe, és onnantól meg eljátszotta, hogy nem ismer. Finoman szólva megalázó volt, de az is, amikor leesett, hogy milyen szándékai voltak. (amikkel nem ment amúgy sokra, mert anya sosem arcra osztályoz, és ha akartam volna sem tudtam volna elérni, hogy a lány jobb jegyeket kaphasson, nem is próbáltam ilyent)

Szóval nálam már ez egész hamar elkezdődött. Azóta persze elég szépen csorbult a másokba vetett bizalmam.

A vágy titokzatos tárgyának használják a másikat.

Van is egy ilyen film.