Azok az emberek akik lazák és szinte sosem feszengenek nem aggódnak azoknak mi az életfelfogásuk?

Már annyi mindenen túl vagyok, hogy ahhoz képest a hétköznapi élet szarságai ló.szok.

A lényeg a pozitív gondolkozás. És ezt rengetegen rosszul értelmezik, mert ez nem a hurráoptimizmust jelenti, meg azt, hogy cukormázzal kened be a környezeted, és azt is jónak akarod hinni, ami szar. Hanem azt, hogy reálisan nézel mindent, és amikor tényleg szar van, akkor nem arra gondolsz, hogy "úristen, itt halok meg, hajléktalan leszek, értéktelen vagyok", stb., hanem arra, hogy "ennek is vége lesz, egyszer mindennek vége lesz, ezt is megoldom, ahogy már annyi mindent megoldottam", tényleges vészhelyzetben pedig arra gondoltam a nyakamon érezve a pengét, hogy igenis túl fogom élni, fogok még egyszer beszélni a legjobb barátommal, magamhoz fogom ölelni édesanyámat, fogok még utazni a nővéremhez. Ha akkor elfogadtam volna a halált, akkor szerintem nem lett volna energiám, kreativitásom kivágni magam a helyzetből, kellett az, hogy elhiggyem, hogy egyrészt meg tudom oldani, másrészt, hogy van miért.