Fogástól függ. Egy 65 kilós embert fel tudok simán emelni ölben vagy ha a nyakamba ül. Guggolok is ekkora súllyal, mikor edzek.
De ha egy 65 kilós háztartási gépet vagy szatyrot kellene felemelni, azzal bajban lennék egyedül.
Épp ma emeltem egy 62 kilós akksit. Nem mondanám könnyűnek de azért felemelhető óvatosan.
92kg ffi
Igen, sok. Persze nem mindegy, hogy emelni és odébb tenni, vagy rendesen szériázni vele.
Nekem van otthon súlyzó készletem így tudom, hogy 110kg-val képes vagyok deadlift-et csinálni. Persze más kérdés, hogy nem hatékony és a hátam is fáj utána.
50 kg vagyok.
Edzőteremben sosem tudtam ennyit megemelni. Életemben egyszer sikerült, mikor egy barátnőm megsérült. Egyrészt igen erősen közrejátszhatott az adrenalin, másrészt remegett utána a lábam, és pár napig fájt a térdem és a derekam.
Érdekes, mert 42 kg-os volt az a tárgy, amit leghosszabb ideig cipeltem (egy bútor), azt is megéreztem, de nem ilyen durván, plusz azt csak eldöntöttem, hogy én márpedig ezt fölviszem a harmadikra, és fölvittem. Kondiban próbáltam már 60+ kilós súlyokat mozgatni, és egyszerűen nem ment. Iszonyú erőlködés árán moccant meg egy fél centit. Nagyjából a saját súlyomnál van a határ, 50kg-ot tudok kinyomni vagy megmozdítani, egyszer. Mai napig nem értem, hogy ez akkor hogyan sikerült, pláne, hogy a magatehetetlen test nehezebbnek tűnik, és utána egy darabig erre edzettem, hogy akkor én szeretnék kinyomni ennyit, majd még többet, de úgy tűnik, nem tudom átlépni a saját súlyom határát. Mondjuk nem vagyok komoly sportoló, csak hobbiból edzek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!