Miért nincs bennem semmiféle vágy arra, hogy anya legyek? Kérlek ne ítélkezzetek, sosem tennék ilyesmit, de ezek járnak a fejemben

Szerintem jól van ez így ..de aztán vedekezz rendesen (ha van párod)ne legyél te a következő a hírekben,aki brutálisan megölte kisbabáját.

Nekem is rémes gyerekkorom volt.alkesz szülők,agresszív apa stb .

Most két gyerekem van.

Nekem volt egy ilyen osztálytársam, egy darabig jóban voltunk, ha valami aranyos, segítségre szoruló lényt látott(kiskutya, kiscica, hörcsög, baba), mindig azt mondta milyen könnyű lenne összetörni a csontjait. Amúgy kedves, halkszavú, de kicsit erőszakos kövér lány volt. Annakidején arra gondoltam, hogy hozzáképest minden kicsi és törékeny és biztos féltékeny rá tudat alatt, és így jön ki belőle.

Egyébként nem, a világon szinte mindenkinek szr gyerekkora van, és emberi mércével a mijeink még csak nem is szrok. Gondolom ilyen kicsit alkesz, párpofonos/elverős, sokat elváró, túl szigorú-ott sincsenek szülők, közepes szegénység, enyhébb molesztálós/fogdosós sztori a max, meg kiközösítés suliban.. ehhez képest a világ másik felét csonttörésesre verik, droggal élnek a szüleik, vagy nekik is adnak, erőszakolják, prostitúcióra kényszerítik, gyerekmunka, valódi szegénység.. és sokan szeretettel nevelik a gyerekeiket, akikben gyakran egyetlen örömük lelik(a másik fele meg nem persze, de azért úgy fele fele arány van).

Szerintem valami hormonális oka lehet, nem lehet, hogy korábban klimaxolsz és csökken az ösztrogén a szervezetedben, vagy van más hormongondod, pcos, vagy ilyesmi? Vagy esetleg duci vagy/voltál mindig ezek mellé? Az osztálytársam alkata, arca is furcsa volt, le mertem volna fogadni, hogy valami genetikai betegsége van.

Nem kell mindenkiben lennie. Ez egy nagy tévedés. Régen sem volt mindenkiben gyerek iránti vágy, sőt. Csak szültek, mert nem tehettek mást.

Egyébként nekem is szar gyerekkorom volt de még a legelején, ovis koromban nem igazán fogtam ezt fel, ellenben a gyerekeket már akkor sem szerettem. Hangoztattam is, hogy sosem megyek majd férjhez, nehogy anyuka legyen belőlem (4-5 évesen még elkerülhetetlenül összekapcsoltam a két dolgot). Ha meglátok egy csecsemőt vagy kisgyereket, egyszerűen olyan, mintha egy random tárgyra vagy idegen emberre néznék, semmiféle érzelmet nem váltanak ki belőlem, se jót, se rosszat. Amikor hangosak, akkor vannak agresszív gondolataim, de szerintem a legtöbb ilyen dolgot az ember a saját gyerekénél is csak elviseli, mert muszáj. Olyankor hálát adok, hogy nekem nincs és ha megtehetem, próbálok minél messzebb kerülni.

A szar gyerekkort azt fel kell dolgozni, ha kell, akkor szakemberrel. De gyerekre vágyni sosem volt és nem is lesz kötelező.

Ok:

Belso szorongás.

Irány a pszichiáter.