Szorongásos depresszióm van, inkább pesszimista típus vagyok, miért nem tudok jobban hozzáállni ehhez?

Az a helyzet, hogy otthon áll a bál, én már felnőtt vagyok, és lett egy új udvarlóm.

Engem értelemszerűen vacakul érint ez az egész szülők válása dolog (pedig eddig is vàrható volt). Ennyire az ismerkedés elején nem szabad téma legyen borítani a családi bilit (mert kit érdekel, de komolyan), csak mivel elég rosszul érintett valami, elmondtam, hogy mi a szitu.

Annyit reagált rá, sajnálja nagyon, beszéljünk másról és reméli hogy jobban érzem magam ha inkább róla beszélünk.

Sosem volt kapcsolatom, csak pár randim volt, azok sem szóltak semmi mélyről, nyilván.És nem tudom miért bánt, ha egy vadidegen ember ki akar maradni ebből az egészből. :( Ő nem egy barátnőm, aki végighallgatja meg végigkérdezi a szitut és pláne nem fog tanácsokat adni ezügyben.

Igazából nem ezt nem tudom jól kezelni, hanem hogy "róla" kellett beszélni, hogy én ettől jobban érezzem magam, mert ez számomra olyan önző dolognak tűnik.Utálom az agyam, amiért Red Flageket lát, de édesanyám pl. nárcisztikus személyiségzavarban szenved. Már nem ez az első eset, hogy azon kattogtam, hogy ez a pasi kicsit nagyra van magával, jobban érdekli, hogy ő beszéljen, dicsérje magát, semhogy rám figyeljen picit jobban és ha érdekel valami, kérdezek, bele akarok menni, tök jó lenne, ha nem azt mondaná, hogy "na de inkább váltsunk témát".

Szinte a világ összes ideje előttünk áll, nem kell kapkodni, én meg nem vagyok az a felszínes típus, aki szereti így lekeverni a témákat. Főleg úgy nem, ha a másiknak látom, hogy fontos lenne. Mintha "ő kérdez, én válaszolok" szitut erőltetne és elnyomná az én próbálkozásaim.

De sajnos nem tudom eldőnteni, hogy a depresszív személyiségem látja-e ezeket ilyen rosszul folyton, amiről szintén nem tud még, mert az aztán jó mély víz lenne, ha a mentális betegségem is előkerülne.