Mitől függ, hogy valaki külföldön él, szuper egyetemen tanul és boldog, jómódú élete van míg valaki itthon robotol, stresszes és örül ha évente eljut a Balatonra?
Imént láttam egy csinos lánynak a profilját, Kölnben tanul üzleti pszichológiát vszeg köze nincs Magyarországhoz és csomó képén egzotikus ázsiai helyeken pózol.
Szülei is kint élnek és tele van német nyelvű kommenttel az üzenőfala.
Azon gondolkoztam, hogy ez a lány lehetne akár egy csóró egyetemista is
Magyarországon, aki mondjuk telefonos diákmunkával keresi meg az albérletre valót és amint diplomázik jobb esetben bekerül egy multihoz, ahol tovább robotolhat napi 9-10 órát nettó 300-500-ért stresszes környezetben.
Vagy hiába a külső, de lehet fejben egész más két ugyanolyan külsejű ember? Lehet az egyiknek olyan komoly intellektuális szocializációja volt a családján keresztül, hogy eszébe se jutna boldogtalanul itthon élni míg sok hasonló csinos lány nem tudja elképzelni, hogy ő külföldre menjen és simán csak beletörődik a helyzetébe?
Mitől függ, hogy valakinek bejön az élet vagy sem?
Önbizalom? (ha igen mi által indukálva)
Családi háttér?
Szimplán csak intellektus és lehet egy hiába ugyanolyan szép attól még lehet hülye az idegennyelvhez míg a másik-e téren (is) sokkal életrevalóbb?
Családi háttér sokat számít.
Önerőből csak akkor viszed valamire ha tehetséges vagy valamiben, és jókor vagy jó helyen.
De ha csinos nő vagy, akkor neked már nem lesz soha gondod az életben. Csak kirakod a melled és tessék.......
Leginkább a saját döntéseiden.
Én pl 25 évesen friss diplomásként Németország mellett döntöttem, majd ott az évek során egész komoly karriert építettem, így ma anyagilag jól állok. A gyerekeim is így nőttek fel. De ha akkor nem így döntök akkor valsz egy pesti panelban élnék a mai napig.
Most neked tényleg újdonság, hogy nem mindegy, hova, és kinek a kölykeként születik az ember? Én erre 12 évesen jöttem rá, mikor nem tudtak befizetni egy osztálykirándulásra. Te többnek tűnsz 12-nél.
Ami hatalmadban áll, az az, hogy tanulsz, lényegtelen, hogy munkában, vagy iskolában, amennyit csak tudsz, nem vállalsz a puszta picsádra kölyköt, és nem irigykedsz másokra. A többi felett nincs hatalmad.
Fasza, utolsó, őszintén örülök neked. Én meg egy olyan családba születtem bele, ahol apám full analfabéta volt, elvertek majdnem minden nap, és olyan iskolába jártam, ahol írni, meg olvasni nem tanítottak meg mindenkit (kétezres években), mert volt, akit negyedik osztályban sem sikerült, és azután meg egyszerűbbnek tartották, hogy betolnak egy vetítőt, és lejátsszák a Dirty Dancinget, mert akkor legalább nem verjük össze egymást. Nekem olyan szempontvól van iszoníú mázlim, hogy egyrészt magamtól tanultam meg olvasni, másrészt hatodik után jelentkeztem egy kisgimnáziumba, és mivel anyámék bármit aláírtak, ezt is aláírták. De sosem felejtem el a szégyent, mikor nyolcadikban kihívott felelni a kémiatanár, rájött, hogy nem tudok százalékot számolni, és közölte, hogy óra után maradjak ott. Behívott a szertárba, elmagyarázta. De akkor is fájt, hogy az osztálytársaim ezt negyedik osztályban tanulták meg, én meg egy tapintatos, kedves tanárnak köszönhetem, hogy nem szégyenültem meg mindenki előtt. Nem az én szégyenem, de mégis én szégyelltem magam emiatt.
Ha nem lennék viszonylag értelmes, és nem lett volna iszonyú mákom mindig az életben, akkor most közmunkásként nevelném a nyegyedik fattyam. Igenis vannak dolgok, amik felett nincs hatalma az embernek. És ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni, mert minannyiunknak jól esik úgy tekinteni magára, mint olyasvalakire, akinek bejött az élet, és a saját képességünknek és szorgalmunknak, és csak annak köszönhetjük a szép életünk. Pedig nem. Hányan vannak, akik ezeknek (akár a képességnek, lehetőségnek, vagy szorgalomnak) hiányában vannak, mi igazából baromi szerencsések vagyunk, hogy jó életünk van.
Én pl. meghozhatom azt a dötnést, hogy én már nem vállalok kölyköt albérletbe, vagy a döngölt padlóra. Anyámnak nem volt meg ez a lehetősége. Én megkerestem magamnak. De ha kicsit is ostobábbnak születek, vagy nem vagyok ennyire nagyszájú, akkor már háromgyerekes anya lennék Borsod megyében, aki időnként vagy melózik a közeli gyárban, vagy közmunkán, vagy nem. Mai napig elszorul a gyomrom, mikor megyek haza, és a távolsági busz letér az autópályáról, én meg meglátom az első nőt, aki melegítőben babakocsit tol, hogy mennyire egy hajszál választott el ettől az életmódtól. Ezt szerintem egy gyerek se kéri magának. Max. megelégszik vele.
Mindig jol tanultam, bejutottam az akkor meg ingyenes egyetemi szakra. Egyetem mellett dolgoztam, kifizettem nagyreszt magamnak egy masoddiplomas kepzest. Probalkoztam tobbfele munkaval, sajat vallalkozassal. Nem jott be. Meg szinten egyetem mellett volt ez. Mar addigra egyutt laktam az akkor meg baratommal egy pici, atlag alatti allapotu lakasban. O is dolgozott egyetem mellett. Erasmus szakmai gyakorlatra mehetett kulfoldre. Mentem vele, es ott en is talaltam szakmai gyakorlati helyet. Az egyetemet mar mindketten onnan fejeztuk be tavolrol. A szakmai gyakorlati tamogatas es gyakornoki fizetes annyira volt eleg, hogy ne haljunk ehen. Napi 3 orat ingaztam a munkaba. Centire ki volt minden szamolva. Azvolt a terv, hogy a gyakorlati helyunkre felvegyenek, kint maradjunk, es osszeszedjunk nemi penzt es nyelvtudast. Ot nemvettek fel, engem csak korlatozottan (keves penzert, hatorozott idore), de annyira eleg volt, hogy meg maradhassunk. Vegul o is kapott munkat. En lenyelvvizsgaztam es atkepeztem magam a helyi munkaugyi kozpont tamogatasaval. Sok helyre beadtam a jelentkezesem, elmentem keves penzert gyakornokkent dolgozni, oda utana felvettek rendes fizetesert, es azota is ott vagyok. Kozben megszulettek a gyerekeink, ferjemnek is jo munkaja van. Visszakoltoztunk Magyarorszag kozelebe, hogy konnyebb legyen hazajarni, de teljesen vissza nem mennenk pont aniatt, amit irsz.
En ugy erzem, mi kikapartuk magunknak a gesztenyet, beletettuk a helyzetunkbe, amit lehetett. 19 eves korunk ota tuzunk ki celokat mindketten, jo ideje kozoseket is, ezeket leirjuk, es kirakjuk a falra. Van errol kutatas is, hogy ennek milyen hatasa van. Nagyon eros. En egy pici pesti panelbol jovok egyebkent.
"En egy pici pesti panelbol jovok egyebkent."
Na és ez a durva, hogy még így is pesti voltál. Aki vidéki kisfaluba születik, neki meg olyan küzdelem eljutni a fővárosba mint volt neked külföldön.
Leginkább a hozzáálláson múlnak a dolgok.
Aki elfogadja, beletörődik a körülményeibe, kiszolgáltatottnak tekinti magát, az nem is annyira próbál változtatni a helyzetén. Aki nem hisz benne, hogy sikerülhet változtatnia, az nem is tesz annyit bele, hogy sikerüljön és sok esetben pont ezért nem is sikerül neki, így igazolódik a felfogása, hogy úgysem megy.
Aki a saját döntései eredményének tekinti a dolgokat, hisz abban, hogy minden eredménye csak rajta múlik, az mindent belead, hogy elérje a számára fontos sikereket és ez mindig a lehető legjobb eredményekre sarkallja. Ő is ugyanúgy bele fog futni falakba, zsákutcákba, a saját képességei korlátaiba. Csak míg a másik azt nézi, hogy miért nem képes leküzdeni az akadályokat, addig ő mindig azt keresi, hogy az adott helyzetből hogyan tudja a legtöbbet kihozni.
Ebben a szocializációnak, neveltetésnek, családi, iskolai és egyéb környezetnek, az ezek során elsajátított világnézetnek, megküzdési stratégiáknak is nagyon nagy szerepe van, meg valószínűleg a vele született tulajdonságoknak és hajlamoknak is.
Végső soron azonban az egyén döntésein múlik minden. Ha úgy döntesz, hogy amit nem tudsz, nem vagy elég jó benne, azt fejleszteni akarod, még ha nehezen megy is, többet fogsz fejlődni a módszeres próbálkozással, mintha nem is próbálod, vagy ha próbálod is, csak úgy ahogy, nem a leginkább számodra megfelelő módszert megkeresve.
"még így is pesti voltál. Aki vidéki kisfaluba születik, neki meg olyan küzdelem eljutni a fővárosba mint volt neked külföldön."
Nyilván ezek is komoly különbségeket jelentenek, bár ma már az Internet révén akár a legjobb tanárok, tananyagok, legkomolyabb tudás is elérhető bárki számára. Akár a legeldugottabb kis faluból is járhatsz Interneten keresztül a világ túlsó végén egyetemre (sok esetben akár még ingyen is).
Viszont én kimondottan sok olyan történetet ismerek, hogy vidékről hátrányból indult, de kitartó és keményen tanuló emberek sokkal többre vitték, mint más jobb módból Budapestről indultak. A jómód, akárcsak a kedvező veleszületett tehetség és egyéb adottságok sok mindenben jelenthetnek előnyt az embernek. Viszont aki helyzeti előnyben van sok esetben hajlamos elbízni magát, elkényelmesedni, azt hinni, hogy az előnye mindig megmarad és ezért nem is kell annyit dolgoznia tovább. Az ilyen embereket pedig a kitartó, elszánt, motivált és szorgalmasan dolgozó emberek egy idő után simán lehagyják, mert ők túlteljesítik őket.
A helyzeti hátrány, a kedvezőtlen, vagy akár kimondottan rossz helyzet sok esetben sokkal nagyobb ösztönzést tud jelenteni valakinek, mint a közepesen vacak, vagy egész jó helyzet, amiből sokkal kevésbé akar az ember kitörni, mert annyira nem is rossz. Aki lentről jön, az nagyon nem akar ott maradni, vagy oda vissza süllyedni. Akinek már eleve jobb, az egyáltalán nem biztos, hogy kellően motivált lesz komolyabb áldozatot hozni érte, hogy egy kicsivel jobb legyen az amúgy sem rossz helyzete.
Sokan pont ezért ragadnak meg az itthoni multiknál ahelyett, hogy külföldre menjenek sokkal jobb körülmények közé.
De minden ember más és mindenkinek a körülményei, értékítéletei, fontossági sorrendjei mások.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!