Miért viselkedünk így apámmal?

"Miért vicces a tragikus?

A vizsgálatok szerint mindig ugyanazokon a dolgokon nevetünk: tilalmakon, tabukon, testi deformitásokon, mindenféle tekintélyen, de gyakran előfordul, hogy elnevetjük magunk egy tragikus hír hallatán is, ami lehet akár a kognitív sérülés jele is, vagy a demencia korai szimptómája. Legtöbbször azonban csak arról van szó, hogy a szervezet a rettenetesen feszült helyzetet próbálja oldani. Ez egyfajta sokkos állapot, tudatalattink így csillapítja félelmeinket, a fájdalmat, és a nevetéssel határolódunk el a fájdalomtól.

Az 1960-as években Stanley Milgram pszichológus kísérletében az alanyoknak „sokkolniuk” kellett egy, a kísérletbe beavatott embert, mikor ez utóbbi álsikoltozással reagált a műsokkra, a sokkolók nevetni kezdtek. Milgram konklúziója szerint az ideges nevetés nem őszinte, félelem, stressz és diszkomfort érzet szüli."

Vagy ez, vagy ennyire híján vagytok az empátiának és full érzéketlenek vagytok, ha ilyesmin nevetgéltek.

"Múltkor egy sráccal beszéltünk egy lányról, aki elhunyt, hogy megfogdosnánk a fenekét."

Gratulálok. Nem tudom, miért viselkedtek így, te meg az apad, meg a barátod, de gáz.:X