Mivan akkor ha úgy érzem, hogy most jutottam el igazán odáig, hogy gondolkozzak, mintha eddig nem is tettem volna csak bele nyugodtam mindenbe amit mondtak, és úgy cselekedtem egész életemben?

Most döbbentem rá, hogy eddig nem is igazán gondolkoztam, csak magoltam helyeseltem, és beletörődtem dolgokba?

Most viszont egy teljesen új világ nyílt meg előttem ezzel a felismeréssel, és mostmár szeretnék tapasztalni oda figyelni, gondolkodni.

Egész eddigi életem során csak túl szerettem volna élni, nem igazán érdekelt sok minden, mivel nagyon sok dologban csalódtam.

Csalódtam a legtöbb emberben, mert amikor fiatalabb voltam sokat szekáltak. Csalódtam a szüleimben, mert nekik csak a tanulásom volt fontos, és csőlátással ragaszkodtak ehhez. Csalódtam magamban, mert eddig így éltem az életem, és ilyen voltam.

Nem foglalkoztam sok mindennel. Mindenki rám akarta erőltetni a saját világnézetét, nekem pedig nem alakult ki igazán a sajátom. Ezután már csak az exbarátnőmmel való kapcsolatom volt állandó és az ami fix lett az életemben, de sikerült ennek megszakadnia. Már már érdektelenné váltam a világgal kapcsolatban.

Folyamatosan ment a politizálás, engem nem kötött le, folyamat ment a vitázás a dolgokon, nem igazán kötött le, mert ha én szóltam valamit úgyis csak leszóltak, valami gúny névvel pedig nem voltam buta, csak ezzel valahogy elvágtak attól a lehetőségtől, hogy kibontakozhassak.

Szüleim pedig mindent elintéztek helyettem, ami pedig a tapasztalat útján megszerzett információtól vágott el. És ezek után egyre lejjebb ment az önbizalmam. Igazából sehol sem voltam jó semmire.

Innentől van felfelé megtalálhatom még a saját identitásom, véleményem a világról? Mert most sajnos az, hogy a legtöbb dologról úgy nincs információm, és mintha nem lenne tudás a kezemben.