Sajnos az apám egy kibírhatatlan és visszataszító ember, anyám alkoholista, én meg egy szerencsétlen. Mik a kilátásaim?

Kiskoromban a családi légkör nálunk úgy volt beállítva hogy én 4-5 éves fejjel azt hittem hogy a mi családunk a legjobb, a legokosabb, stb... és mindenki csak alattunk van.(persze ezt nyíltan senki sem mondta, ezt éreztem)

A szüleim jól kerestek és keresnek, semmibe nincs hiányunk, de alkoholisták.

Az apám minden sz*r projektbe belevágott az évek során, felújítások, különböző rendszerek kiépítése, stb... az évek alatt ennek a töredéke jó ha elkészült, a többi dolog meg ott van hagyva félkészen, benne meg áll a rengeteg pénz, hogy ő majd kitalál valamit és be lesz az fejezve.

Az apámnak erre az a kifogása hogyha szakembereket kell hívni az drága, majd megcsinálja maga, azóta se lett befejezve lóf*sz se a megkezdett dolgok közül.

Az elmúlt 10 év nagyrészt úgy telt el számára, hogy az irodai munkájából kifolyólag egész álló nap ül a gép előtt, meg issza a kőbányait, vagy éppen ami van.

Néha alkalmanként alibiből kimegy a műhelybe valamit csinálni aminek tulajdonképpen értelme nincs, csak ezzel ő azt beszéli be saját magának, és a családtagoknak, hogy ő "nem lusta", és az ő példája a követendő.

Természetesen el van hízva a mozgásszegény életmód miatt.

A másik probléma, hogy anyám masszív piálása és vásárlási hóbortjai miatt mostanában nem is igazán tudunk félretenni. "Szerencsére" anyám az a fajta alkoholista, aki a munkahelyén a feladatát ellátja, ott nem látják hogy probléma van vele, de itthon elég gyakran iszik és mérgezi a légkört. De ezt nem látják be hogy az alkohollal van a probléma.

És ezeket a rossz tulajdonságokat sajnos magamon is erősen tapasztaltam, nyilván volt kitől örököljem. Nagyon durván fogékony vagyok az alkoholra, nagyon lusta is vagyok, és ha van pénzem általában el is költöm hülyeségekre.

A személyiségemet illetve én is az elviselhetetlen kategóriába sorolom be magam, mivel sosem találtam meg a helyem a közösségekben, pedig senkinek sem akartam semmi rosszat. Alsó tagozatban volt egy-két haverom, de a többség nem szerett. Általánosban és középiskolában végig ki voltam utálva, akárhogy viselkedtem, utáltam az osztályomat is. Elkerülve a főiskolára sem lett sok barátom, hiába próbáltam kedves lenni az emberekkel, sportos testalkatom volt, jól öltözött voltam, az emberek nagy része meg csak átnézett rajtam mintha ott se lennék, a bulikba senki nem hívott, és mindig csak akkor kerestek amikor kellett valami amit én meg tudok csinálni, ők meg nem. Felszínes beszélgetésekből volt bőven, amik pillanatnyilag többnek tűntek akkor. Egy-két ember van akivel régóta jóban vagyok de azokat sem lehet igazán barátnak nevezni. Régebben volt egy nagyobb baráti társaság akivel összejártunk, bulizgattunk, nyáron együtt lógtunk, de abban a társaságban is mindig az volt az érzésem hogy csak másodlagos vagyok, pótolható. És így is lett, a társaság felbomlott, én ki lettem utálva féltékenységből, és azóta onnan sem keresett senki, maximum trollkodtak rajtam interneten keresztül. Barátnőim voltak, három, de mindhárom kapcsolat elég hamar felszínessé vált, majd vége lett.

Szóval nagyjából ennyi az én életem jelenleg, jelenleg elég közel vagyok a diplomához, csak nem tudom azzal is mit csináljak, mert már nem akarom. Legszívesebben kamionozásba fognék bele, mert vezetni szeretek, nagyon jól fizet, és emberekkel sem kell együtt dolgoznom. Nem is olyan régen bújtam a youtubet, mint ahogy általában nagyon sok youtubet nézek, és a jellemző személyiségjegyek alapján rám a borderline személyiségzavar nagyon passzol. Szakember nem diagnosztizált még.

Mi a véleményetek, járt valaki hasonló helyzetben, esetleg beszélgetni akar e valaki?