Mi lehet a baj? Komolyan mi a probléma mindennel, ami és aki vagyok?
Egyszerűen nem értem. Nem vagyok olyan személyiség, akit bármi miatt is utálni kellene. Semmi olyan negatív tulajdonsággal nem rendelkezem, ami okot adhatna másoknak, hogy kiközösítsenek, mégis valahogy eddigi életem során folyton ez történt. Valamikor jobban, valamikor kevésbé, de a vége mindig ugyanaz.Nem vagyok egy közkedvelt személyiség. Nem is várom el, hogy mindenki szeressen! Csak valahogy nem tudok rájönni, mi a probléma. Alapvetően nem vagyok egy társaság közepe típus, de semmi rosszat se lehetne rám mondani. Nem szoktam másokat megbántani, meg idegesíteni. A legrosszabb talán, hogy mások "szupersztár" életéhez képest talán kicsit unalmasabb vagyok. Őszintén szólva nekem ez így jó, szeretem, ahogy vagyok, csak mégis valahogy mégsem jó. Egy visszafogott ember vagyok, de ennyi. Szerintem normális vagyok, nem mászok másokra, észreveszem ha valahol útban vagyok és kinéznek a társaságból. Sose voltam egy pofátlan ember. Talán túl komoly esetleg az vagyok, mert szigorúan tartottak gyerekként is. De amúgy értem a viccet, nem viselkedem primadonnaként.
Suliban a lányokkal próbáltam barátkozni, de egyszerűen a végén még én éreztem magam kellemetlenül. Simán kihagytak pl. egy közös fotózásból is, pedig én is ott álltam velük. (középiskola, majd egyetem időszaka). A szemembe mosolyognak, elbeszélgetnek felszínesen, de amúgy nem kedvelnek és mindegy mennyire vagyok jófej, meg próbálkozom de nem értékelik. Megfigyeltem már vannak olyan személyiségek, akik kimondottan kipécéznek és akkor megpróbálnak mindig viccet csinálni belőlem.(középsuliban is volt ilyen, egyetemen is, meg most már munkahelyen is). Egy fokkal se jobbak nálam semmiben. Teljesen átlagosak vagyunk szerintem mind, külsőleg is. Az okát nem tudom, arra tudok gondolni, hogy a szimpla rosszindulat vezérli őket.
A napokban oda jutottam, hogy még a tesóm is beállt a sorba. Más testvérek támogatják egymást, még ha néha össze is kapnak valamin. De a lány tesóm egyszerűen lenéz. Egy idegen embert hamarabb nyal fal, mint hogy a tesója mellett álljon vagy egy kis saját lányos kört alkossunk mi tesók. Őszintén elmondhatom, hogy nincs igazán legjobb barátnőm se. Hiába próbálok oda csapódni, semmi. Ha meg nem csapódom, akkor az a baj, hogy én nem beszélek meg nem megyek hozzájuk. Konkrét példa volt egy munkahelyen. Kiutáltak onnan. Próbáltam beszélgetni, le se sz@rtak, a hátam mögött pofákat vágtak, gúny nevet adtak. Utána már nem akartam beszélgetni, nem voltam olyan nyitott, rosszul esett így csak a munkával kapcsolatban kommunikáltam. Erre visszahallottam, hogy én nem beszélek és milyen fura vagyok. WTF?! Mintha egy kívülálló lennék. Soha nem von be senki, semmibe. Nem értem miért és mit követtem el, hogy én mindig ki vagyok közösítve. Párszor már azt is éreztem, hogy apukám is ilyen. Mintha gáz lennék, pedig esküszöm nem vagyok. Lehet apum szégyell? Gyerekkoromban éreztem, hogy unokatesómat szereti, de engem nem igazán. Az jutott eszembe, hogy nem olyan vagyok, amilyet elképzelt. Sima átlag vagyok, nem egy népszerű, de nem is egy lúzernek mondanám magam. Mégis úgy érzem, mintha minden is belekényszerítene ebbe a kirekesztett helyzetbe még felnőttként is, és nagyon rossz érzés. Az egész életem meghatározza ez a szerep, ami jut nekem valamiért mindig. Nem egy vesztesnek tartom magam, mégis mindenki ezt vetíti ki rám, szóval lassan elhiszem, hogy talán mégis az vagyok.
válasza:Ne akarjál olyan nagyon másokhoz kapcsolodni. Lehet hogy ez az erőlködés az ami idegesítő a viselkedésedben. Probálj egyedül semleges kivüállóként létezni. Probálj meg egyedül is lelkileg kiegyensulyozott lenni, hogy ne legyen szükséged másokra a jólétedhez. Szóval távolságtartóan, és elvárások nelkül közelíts másokhoz. Ne függjél tölük, inkább azt érezzék, hogy te egyedül is jól meg vagy. Persze tudom hogy ezt könnyű mondani, főlleg ha valakinek nem ilyen az alaptermészete.
Persze vaktában írtam ezeket, mert nem ismerelek, de valami gond lehet veled, ha mindenhol ezt tapasztalod. Az is lehet hogy csak túlérzékeny vagy, az esetleges önbizalomhiányod miatt jelentéktelen dolgokat felnagyítasz.
válasza:Mintha a saját életemet olvastam volna a kérdés leírásában, hihetetlen...
Szinte ugyanezek történtek velem egész életemben, bárhogyan/bármennyire akartam kapcsolódni másokhoz (soha nem erölködve), nem ment és ugyanúgy jártam mint Kérdező.
Sokszor beszéltem ezekről pszichológusnak, gondolkodtam rengeteget: miképpen lehetne úgy tálalni a problémát amiből rájöhet a hibákra, nem sikerült.
Nekem is egész életemben fájdalmas volt, amikor - vagy nyíltan vagy burkoltan - igyekeztek dolgokból kihagyni, vagy beszélgetésnél mutatták: én "egy zavaró tényező" vagyok. Ha nem csatlakoztam bele a beszélgetésbe az volt a baj, ha meg igen, akkor meg az. Ha valakivel - nagy ritkán - elmentünk valahova, az illető nem rám figyelt, hirtelen minden más fontosabb lett számára.
Volt valami találkozó, ahova nem mentem el, utólag Fb-n szembesülhettem vele, hogy találka után ketten tovább szórakoztak. Mindkét emberrel nagyon jóban voltam, mégis 100%-ig biztos vagyok benne, hogy ha ott lettem volna, engem nem hívtak volna, hogy tartsak velük. Szomorú tapasztalatok ezek, mert volt ilyenre sok példa.
Volt munkahelyen, kollégák - akik jól kibeszélték egymást és gyűlölködtek, elmondták egymást mindenféle jellemtelennek - együtt szórakoznak, hihetetlen volt számomra... Ebből is olyan következtetést vontam le, hogy "még az ilyen, egymás szemébe jópofizó, nyíltan egymást utáló, kétszínű emberek is megtalálják egymás társaságát, valamilyen szinten mégis "elfogadják egymást" ha képesek találkozni és ezt Fb-re kitenni... Én pedig soha nem járattam le senkit, nem beszéltem más háta mögött, nem voltam rosszindulatú senkivel, rám senki se kíváncsi. Olyan is volt, hogy - szintén volt munkahelyi történet - egyik volt kolléga - értekezletet összehívva - ki akarta rúgatni a másikat, most azt kell látnom, hogy akit a másik ki akart rúgatni, ajnározza a másikat, együtt szórakoznak stb.
Próbálom magam azzal vígasztalni, hogy "ejj-ejj, ha sok kapcsolat ilyen felszínes, akkor nekem nem is kellenek ilyenek" - valójában tudom hogy ez is egyfajta önmegnyugtatás akarna lenni.
válasza: válasza:Szomorú volt olvasni, amit írtál, de erre mi nem fogunk tudni okosat válaszolni, mert nem ismerünk. Leírtad, hogy milyennek látod magadat, de lehet, hogy kívülről nézve van benned valami, ami irritálja az embereket. Ezt viszont talán soha senki nem fogja a szemedbe mondani, mert nem akarnak megbántani, amúgy se tudnál változtatni rajta, és talán meg se tudják fogalmazni mi az, úgy sem, hogy ismernek.
Ismerem amúgy az érzést, mert velem is ez volt fiatalkoromban. Gyerekként még elég népszerű voltam, aztán kamaszkoromban már mindenhol a peremre kerültem. Volt ugyan néhány barátnőm, de ők is csak addig kedveltek, amíg nagyobb társaság nem jött. Az egyik nyíltan meg is mondta, hogy ő személy szerint szeret, de társaságban nem szívesen mutatkozik velem, mert égő vagyok. És felsorolt olyan tulajdonságokat (hamar elpirulok, zavarba jövök stb.), amiken nem tudtam változtatni. Aztán jött a munkahelyi kiutálás stb., mint neked.
Nekem akkor szűnt ez meg, amikor már őszintén nem érdekelt. Lett család, gyerekek, az egész barátkozás téma egyáltalán nem lett fontos. Néhány évig nem volt egyetlen barátnőm sem, aztán valahogy lassan lett. Nagyon lassan, mert nem tettem érte semmit, nem volt fontos. De ehhez tényleg el kellett jutni az őszinte nihil állapotába, ami nem megjátszás volt, nem dac ("engem csakazért sem érdekeltek!"), hanem totális közöny.
válasza: válasza:Velem is ez van és én is maximum tiniként "eröltettem" hogy "én is mehessek" vagy fogadjanak be stb.
Nem ragadok rá senkire. Életem során sokszor voltam tanúja, hogy körülöttem megszerveztek összejövetelt és én egyedül maradtam ki a meghívásból, aztán megtanultam hogy ha ilyen szervezésről beszélnek, háttérbe vonuljak, hogy ne fájjon.
Olyan is volt, amikor egyesek beszélgettek egy összejövetelről, én meg azt gondoltam: mindenkire vonatkozik vagy bárki mehet, ekkor jött a "Ez egy magán-meghívás volt X és Y és Z részére" vagy a "Csak X, Y és Z-t hívtam, téged nem". Esetleg ilyen kérdés esetén jött a zavart "khmm"-jellegű hallgatás ("na most mit találjunk ki gyorsan hogy lerázzuk?"). Sok-sok hasonló után véletlenül se próbálkozok, mert megalázónak érzem úgyhogy nem eröltetem magam senkire.
válasza:Ne aggódj magad miatt. Nincs veled semmi baj. Nem vagy olyan mint a többiek és ezt fel is vállaltad. Nem születünk egyformának, és ez így van jól.
Komoly vagy, komolyan veszed az életet. Vannak különleges, másoktól eltérő ajándékaid, ha azokat tudod használni, magabiztos leszel, elfogadod a különbözőséged, és majd pont ez fog vonzóvá tenni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!