Kezdek megőrülni vagy más is szokott így érezni?

Sosem tartottam magam vallásosnak, pogány is vagyok, de én egy kicsit mindenben hiszek, mondjuk semmiben sem nagyon. Istennel eléggé hadilábon állok, mert néha komolyan azt érzem ad jeleket arra, hogy létezik miközben racionálisan nézve egyértelműen nem létezhet. Tegnap pédául nagyon rossz napom volt, este itthon sírtam és közben arra gondoltam, hogy ha létezne Isten nem hagyna ennyi embert szenvedni, közben zenét hallgattam és a spoti bedobott egy olyan zenét, amit még sosem hallottam és arról szólt, hogy a holnap majd szebb lesz. Esküszöm abban a pillanatban úgy éreztem Isten válaszolt nekem a zenén keresztül. Miközben ezen agyaltam eszembe jutott, hogy kiskoromban ha nem egyből haza mentem suli után apukám mindig csúnyán elvert, kivéve amikor az egyik barátnőmet kisértem el a templomba, mert konfirmálásra vagy valami ilyesmire készült. Mintha Isten védett volna meg, amiért "nála jártam". Volt még pár ilyen példa, de nem akarok regényt írni, a lényeg az, hogy nem hiszek benne, mert nincs benne logika, de közben szószerint szoktam érezni a jelenlétét, csak olyan furán képzelem el, mint a karmát, hogy nem kézzel fogható, de kapcsolatba lép velem. Ennek van értelme vagy ideje felkeresnem egy dilidokit?