Valóban az alkohol az ember valódi jellemét hozza ki az emberből, vagy épp akkor nem önmaga?

Oldja a gátlást.

Ugyanakkor az ember jelleméhez a gátlásai is hozzájárulnak.

Gátlások nélkül mindannyian csak homo sapiens fajú állatok vagyunk. A tudatos gondolkodásunk, az ösztöneinket való uralkodás tesz minket emberré.

Szóval alkohol hatására egy kicsit elveszítjük önmagunkat.

Ugyanakkor az tény, hogy könnyebben kibuknak olyan gondolatok, amiket józanul elhallgatnánk. Szóval nagy eséllyel őszintébb az ember abban az értelemben, hogy kiadja az érzelmeit, gondolatait.

De melyik az igazi ember?

Amelyik tudatában van annak, hogy pl a lány akivel beszélget nem akar tőle semmit, esetleg van párja, így indokolatlan lenne ráhajtani és ezt tiszteletben is tartja annak ellenére, hogy fülig szerelmes és vadul kívánja a csajt?

Vagy az, aki elveszti a kontrollt és enged annak, hogy fülig szerelmes és kívánaja a csajt és ezért rányomul tolakodó módon?

Egy kevés alkohol még tudhat olyat, hogy ha egyébként semmi extrém nem történik, akkor jobban megismerheted a spiccest a reakcióin keresztül. Sok alkohollal már elég random, kiből mikor mi marad. Rólam is meséltek olyat, hogy agresszív voltam, aztán ha tovább kérdezősködtem, akkor kiderült, hogy azzal, aki telibe rámtámadt, vagy olyannal, aki kitartóan cukkolt, ráadásul eléggé keményen is kezdett játszani. Amikre emlékszem is, azok is olyanok, hogy valami tarthatatlan helyzetből léptem ki úgy, hogy pihenjen le mostmár a lelki nyomorék gyökér. Szemétkedni nem szoktam, csak azokkal, akik rámszállnak, velük is csak azért, hogy ne én támadjak minden hülyére, hanem hadd kezdeményezzenek, ha annyira velük az erő.

Az is egy elég lényeges összetevő, hogy miben fáradt el az ember nagyon az adott napon. Többnyire azok a "funkciók" is szívesen állnak le kevesebb alkoholtól.

Ami nincs benned, az nem tud kijönni belőled, inkább ez az igaz. Jellemzően azért nagyon véletlenszerű, milyen kedved lesz a memóriafal túloldalán. Az, hogy melyik agydarab marad tovább éber alkohollal szedálgatva, eléggé esetleges. Ha valami nagyon jól kiépített dolog, ami szinte egészagyas, akkor esélyes, hogy nehezebben alszik el benned. Jellemzően ilyen a gatyarészeg zenész, aki fáradhatatlanul tolja irgalmatlanul pengén, amíg ténylegesen le nem térdel a szerver. Ami sokat fogyaszt, vagy nemigen vesz részt túlélésben soha, az szintén könnyen lepihen, ezért marad sokaknál az agresszió talpon egész sokáig, és a zenész is ezért fárad el egyszercsak nagyon.

És mivel az agresszió ilyen lételem-jellegű volt évmilliókon át, bármelyik részegnél elkerülhetetlenül elő lehet idézni a fight-or-flight választ. Tudatosabb emberek nehezebben vesztik el a fonalat, bár saját tapasztalat alapján arra ez ritkán elég, hogy maradjon számottevő emlék, ha több volt, mint szerettem volna... Nálam jóval tudatosabb, úgynevezett megvilágosodott arcok eléggé azt mesélik, hogy le tudnak állni, mivel teljes valójában észlelik a hatást, és nagyjából minden droggal ez van: látja az egészet, nem érez késztetést, hogy tudattalanul sodródjon benne. Ha túltol valamit véletlen (tényleg véletlen), akkor csak végigunatkozza a hasznavehetetlen részt, és pontosan tudja, hogy egyedül ő maga a valóság, a figyelme maga, az összes többi dolog amolyan nemlétező játéka a megkavart elmegépezetnek.

Szerintem ez egyedül a spicces állapotra igaz. Azon túl már nem a reális képet kapod, hiszen egy ember önmagába nem beszédképtelen, tud járni stb.

Míg ha csak spicces felszabadulnak a gátlások, de nem csinál nagy baromságot. Kicsit erélyesebben beszél, elejt 1-1 félreérthető célzást, szomorúbb lesz. Én pl. bealszom 😀

"Szerintem ez egyedül a spicces állapotra igaz."

vagyis ha egy osztálykiránduláson (este) egy nem szomjas, azonos nemű osztálytársam megmarkolászta a seggem, és azt mondta hogy le fogja velem cserélni a csaját akkor róla mit is gondoljak?