Az élethez mindenképpen szükséges a lelkesedés?

Még fiatal vagyok, de megfigyeltem magamon, hogy sokkal nyugodtabban, visszafogottabban élek, mint sok kortársam. Valahogy úgy fogalmaznám meg, hogy nincsenek olyan nagy kilengéseim, elég stabil, kiszámítható az életvitelem. Másokat megfigyeltem, hogy egy új munka, párkapcsolat, buli, stb is nagyon lázba hozza, én is próbálom megőrizni a nyitottságot és részt veszek eseményeken, de valahogy sosincs meg az a nagy lelkesedés, hogy másokat is tudnék motiválni, inkább ilyen stabil, megbízható ember vagyok, aki része a társaságnak.

Van barátom, aki minden munkahelyéről olyan lelkesen beszél, mintha a világ legjobb helye lenne, de utólag miután más helyre megy, aztán inkább csak negatív oldalait domborítja ki. Én meg valahogy mindig olyan kimérten nyilatkozom, hogy vannak pozitív, negatív oldalai is, igyekszem legjobb tudásom szerint ellátni a feladataim, nyitottnak lenni új dolgokat megtanulni, fejlődni, de tisztában vagyok vele, hogy ha kerül egy jobb lehetőség, akkor ott is ugyanúgy megpróbálom majd ezt a hozzáállást továbbvinni. Nem vagyok ilyen rajongó típusú.

Azt is megfigyeltem, hogy az idősebbek általában már sokkal visszafogottabbak és komolyabbak, ha ilyen témákról van szó, ez az állandó pozitív kisugárzásra való törekvés talán kissé a közösség média miatt is van. Ti hogy látjátok, mindenképpen kell a lelkesedés ahhoz, hogy az ember sikereket érjen el vagy szépen, lassan lépésről lépésre is tök jól lehet haladni?