Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Hogyan érdemes dönteni?

Hogyan érdemes dönteni?

Figyelt kérdés

Van egy olyan problémám, hogy nagyon kettősen látok mindent az emberi kapcsolataimban. Leírok kettő példát.

A barátnőm helyre akart engem tenni, amikor volt egy idegösszeomlásom, és ezért elkezdett velem kiabálni, hogy észre térjek. De úgy igazán, nem szépen, finomkodva. Mi többször beszéltünk arról, hogy tiszteljük egymást és igazi, őszinte baratokkent nem fogunk csúnyán bánni egymással. Ahogy aznap ő beszélt, az nem volt ebbe belemondható. Mégis úgy vagyok vele, hogy nem érdekel, bántott, de el tudom engedni, közben az agyam azt mondja, hogy ez nem volt normális.

Vagy a másik példa. A párom hazudott nekem egy pitiáner dologban, de amikor megbeszéltük akkor is tudom, hogy hazudott. Valamiért ez a téma így érinti, mert minden másban őszinte és ebben 100 százalékig biztos vagyok. Tehát, az egyik gondolatom az, hogy nem normális így hazudni és bánt. A másik meg azt mondja, hogy annyi mindent megéltünk együtt, annyira igyekszünk, hogy minél jobb párja legyünk a másiknak, és le tudom sz@rni,ha ebben hazudni akar, akkor hazudjon, mert nem nagy dolog.

Nem tudom, hogy ilyenkor mi alapján kéne dönteni, a helyesérzet vagy az alapján, hogy én mit érzek.

Több ilyen dolog van, a példát csak azért írtam, hjgy érthető legyen. De mindennel így vagyok.


2023. febr. 24. 14:59
 1/6 anonim ***** válasza:
62%

Ezek mind redflagok.

Tartsd azem előtt őket.

Ha mar nagyon gyűlnének az egyre gyanúsabbá teszi hogy inkább vagy toxixban mint egy építő eltető kapcsolatokban

2023. febr. 24. 15:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
46%
*szem előtt
2023. febr. 24. 15:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
60%

Szerintem meg túlreagálod.

Akarsz a barátod párja lenni, vagy nem?

Akarod a barátnőd, vagy nem?

Igen/nem, egyszerű eldöntendő kérdés.

2023. febr. 24. 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 A kérdező kommentje:
Ha így nézzük, akkor valóban egyszerű :D
2023. febr. 24. 17:00
 5/6 anonim ***** válasza:

Én a barátnődnek azért bocsátanék meg, mert a legtöbben egy idegösszeomlást nem tudnak kezelni.

A barátod hazugságánál meg mérlegelj, nem mindegy, milyen dologban hazudott, és miért. De a bizalom ebben az esetben mindenképp sérült.

2023. febr. 24. 18:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:

A párom pornónézésben hazudott (ezzel kapcsolatban láttam kérdést itt nem is keveset, némelyikre válaszoltam is, bár akkor velem ez még nem történt meg), a barátnőm pedig hááát.. Azért elég jól kezeli, anyja beteg ilyen téren.

De szerintem mindkettő megbocsatható lenne

2023. febr. 24. 21:13

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!