Kínos ha felnött férfi létemre mindig sírok a Top Gun-on?

Semmi kínosat, furcsát vagy problémásat nem látok ezzel.

Van egy számodra kedves film, amihez egy számodra nagyon kedves embert kötsz, akit korán elveszítettél, így akárhányszor megnézed, minden felszínre törnek ezek az érzelmek. Ez természetes dolog.

Megszámolni nem tudom, hány filmen sírom el magamat (bár engem könnyű meghatni), de még a barátomnak (ő huszonhét éves) is vannak filmjei, amiken elérzékenyül, pedig neki nincsenek ilyen személyes traumái, amik kötődnek az adott filmhez. Egyszerűen meghatja a történet.

25/N

Én most a legújabb részét néztem apámmal. Az volt az utolsó film, amit vele együtt néztem. Pár hét múlva ő is meghalt. Nem tudok arra a filmre nem úgy gondolni, hogy ne jutna ő eszembe. Nem tudok olyan zenéket hallgatni, amit tőle ismerek és gyermekkoromban együtt hallgattunk az autóban. Ő amúgy nem volt öreg, nem volt beteg. 50 éves, sportos ember volt. Egyszerűen egyik szombat délelőtt otthon, tévézés közben megállt a szíve. Így instant. Éppen ezért különösen nem bírom elfogadni ezt, hogy így ment el.

Bár én nem szoktam sírni, mert elnyomom a zenét vagy a tévét, de amúgy engem is meghat. Úgyhogy én megértelek, nem tartom kínosnak.

Nem kell, hogy kínosnak érezd, mert a filmeknek sok esetben van hatása az emberekre!

Rám is hasonló hatással bírt néhány film, mint például a

Profi (Jean Paul Belmondo)

Esőember (Dustin Hofman)

Leon, a profi (Jean Reno)

47 ronin (Keanu Reeves)

És volt egy film a televízióban kamasz koromban, amelynek a főszereplője Peter Falk volt és arról szólt, hogy halálos betegség lett úrrá a filmben alakított feleségén és hogy miként próbálta feldolgozni a történetet, a feleségének elmúlását, halálát.

Aztán amikor végérvényesen távozott a felesége az árnyékvilágból, akkor felment egy gyárkéményre, amelyre készített egy feliratot és - utaltak rá a filmben, hogy -végül le is ugrott onnan, megölte magát.

Ennek a filmnek nem tudom a címét, - úgy csöppentem bele, nem az elejétől láttam, - de még kamasz hülye gyerekként is patakzottak a könnyeim a film végén és azt követően. Nagyon megérintett!

Nem kell szégyellni, hogy az embernek vannak érzései!

Nem baj, ha megtanulja kezelni az érzelmeit az ember, - férfiként erénynek vélem, ha tudja uralni azokat az ember, - de ha teljesen elnyomja hosszútávon az ember, annak általában nem szokott jó vége lenni.